Asztalitenisz: fejenként 3 milliós jutalom, ha sikerül a nyolc közé jutni a vb-n

Vágólapra másolva!
2023.10.25. 16:22
null
Kovacsics Imre elnök (balról a harmadik) és az asztalitenisz-szövetség új támogatóinak képviselői a megállapodások bejelentése után (Fotó: Árvai Károly)
Kovacsics Imre, a szövetség nemrégiben megválasztott elnöke az elmúlt időszak belső viharai után számos olyan pozitív intézkedést, megállapodást jelentett be, aminek évek óta híján voltak az asztaliteniszezők.

„Fejenként hárommillió forint prémiumot ajánlunk fel a férfi és a női válogatott minden játékosának, ha a februári dél-koreai világbajnokságon a legjobb nyolc közé jut – jelentette be Kovacsics Imre a szövetség elnöke a szerdai sajtótájékoztatón. – Nagyon szeretném, ha a külső szponzoroktól érkező erre szánt pénzt az utolsó fillérig el tudnánk költeni, mert ez nem csak mindkét csapatunk negyeddöntős szereplését jelentené, hanem azt is, hogy a férfi és/vagy a női csapat kvalifikált az olimpiára.”

A sportág júniusban megválasztott első embere emellett számos, korábban a magyar asztaliteniszre nem jellemző pozitív intézkedésekről is beszámolt. Mint kiderült a szövetséggel kötött megállapodás értelmében Szent Magdolna magánkórház jóvoltából a válogatott kerethez tartozó asztaliteniszezők szükség esetén 24 órában belül ingyenes szakorvosi ellátásban részesülnek, a Medical Point ugyancsak térítésmentesen biztosít különféle kezeléseket az asztaliteniszezőknek, aki ezeken kívül táplálékkiegészítőket és vitaminokat, valamint a SportMed Hungarynak köszönhetően komplett biztosítási ellátást kapnak, egy magániskola pedig a pénzügyi támogatást mellett online formában nyújt segítséget a játékosoknak, illetve a szakedző-jelölteknek ahhoz, hogy megszerezzék az érettségit.

„Már többször mondtam, most csak megerősíteni tudom, számunkra a játékosok a legfontosabbak, nélkülük nincs sport, nem létezne az asztalitenisz sem, ezért igyekszünk a lehető legjobb feltételeket megteremteni a számukra – tette hozzá Kovacsics Imre, a válogatottakról is szót ejtett. – A korábbi férfikapitány, Muskó Péternél a keretből kikerülő András Csaba visszatért, aminek mindannyian nagyon örülünk, de azt megbeszéltem vele, ha még egyszer olyan kijelentést tesz, miszerint addig nem lesz válogatott, amíg ez vagy az a kapitány, akkor nincs többé visszaút.”

A tehetséges fiatal játékos az utóbbi időszak tanulságairól beszélt: „Tudom, hogy még keményebben kell dolgoznom ahhoz, hogy újra ott lehessek a válogatottban. Az elmúlt hónapokban Európa legjobb asztalitenisz-központjaiban, Ochsenhausenben és Düsseldorfban készültem, top 20-as játékosokkal edzettem, s láttam mennyit kell tennem ahhoz, hogy még jobb legyek. Nagyon motivált vagyok.”

Lindner Ádám, a férfiválogatott új szövetségi kapitánya az elmúlt hetek két WTT-versenyén szerzett tapasztalatait összegezte.

„Mindent egybevéve jól sikerült tornákon vagyunk túl – mondta. – Az Ecseki Nándor, Majoros Bence párosunk Antalyában a második helyen végzett úgy, hogy előtte világklasszis japán és svéd duót is legyőzött, a döntőben pedig az egyelőre még más szinten lévő dél-koreai kettőstől kapott ki. Az olimpiai kvalifikációért küzdő Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes páros Ománban és Törökországban is mindjárt az első fordulóban nehéz sorsolást kapott, s ugyan nem sikerült nyerniük, a játékuk előre mutató, mindenképpen biztató volt.”

A nőknél Pink Márk vette át Bátorfi Zoltán helyét a nemzeti csapat élén, kapitányként a jövő heti szlovéniai versenyen mutatkozik be.

„Annak ellenére, hogy fiatal, harmincegy éves vagyok, nem érzem tapasztalatlannak magam, hiszen már tizenkilenc éves korom óta edzősködöm, s többnyire női csapatnál dolgoztam – mondta a szakember. – Úgy érzem, jól fogadták a lányok az érkezésemet, megkezdtük a közös minőségi munkát, s fontos lenne, hogy Szlovéniában jól szerepeljen az Ecseki, Madarász vegyes párosunk.”

Kovacsics Imre elnök a végén azt is elárulta, a jövőre megalapításának 100. évfordulóját ünneplő szövetség nem csak programsorozattal készül, azon is dolgoznak, hogy a centenáriumi év a külsőségekben is visszaköszönjön, így például a válogatott játékosok meze is az alkalomnak megfelelően különleges lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik