„A Fradinál már dolgoztam együtt Elek Gáborral, tudom, mire kell számítani”

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2024.05.28. 17:46
null
Bemutatták az NB I-be feljutott Esztergomi Vitézek női kézilabdacsapatának jövő évi keretét. Több olyan játékos is érkezett, aki a Ferencvárosnál dolgozott már együtt Elek Gáborral.

„Amit Elek Gábor nekem elmondott és felvázolt, az nagyon szimpatikus volt. Dolgoztam vele a Fradinál, tudom nagyon jól, hogy mire kell számítani. Kőkemény meló lesz a felkészülésünk” – mondta a Ferencvárostól az Esztergomhoz érkező Kovács Anett az NB I-es újonc keddi csapatbemutatóján. 

De nem ő az egyetlen, akit az edző személye győzött meg, Ballai Borbála szintén arról beszélt, hogy szívesen emlékszik vissza  közös munkára. Videónkban továbbá megszólal Szucsánszki Zita is, aki elmondja, milyen csapat benyomását szeretnék kelteni az élvonalban, valamint Kisfaludy Anett is beszél arról, milyen várakozásokkal tekint a következő idényre az új csapatában.

Kézilabda
2024.05.28. 12:27

Korábbi ferencvárosiakkal erősít a női kézilabda NB I-ben újonc Esztergom

A szakmai munkáért a jövőben is Elek Gábor felel vezetőedzőként.

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: két góllal verte a horvátokat az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
5 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
11 órája

A hónap utánpótlásedzője: október jelöltjei

Utánpótlássport
13 órája

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
14 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
15 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
Tegnap, 20:20

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
Tegnap, 19:27

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
Tegnap, 17:53