SZ. M.
2023.05.07 18:22 Frissítve: 2023.05.07 23:02

Asztalitenisz: ezüstérmes lett a Budaörs az Európa-kupában

Nem sikerült a bravúr, az SH-ITB Budaörsi SC női csapata hazai környezetben is kikapott az esélyesebb ASD Quattro Moritól, ezzel az olasz együttes kettős győzelemmel hódította el a második legrangosabb európai sorozat trófeáját. 

Balról: Dari Helga, Póta Georgina és Fazekas Mária az Ek-döntőn (Fotó: Dömötör Csaba)
A GALÉRIÁÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

 

A két edző alkalmi matekórájával kezdődött az Európa-kupa női döntőjének visszavágója Budaörsön: Bachman Péter és Mattia Contu is azt próbálta „kiszámolni”, a másik fél milyen váratlan húzással próbálkozik, s erre ő miként reagáljon. Nos a hazaiak mestere nem tűnt elégedetlennek, miután mindkét oldal felfedte lapjait.

Azt hittem, az olaszországi mérkőzésen mindkét partiját megnyerő Plaiant mindjárt az elején összeengedik Pótával, nem baj, hogy nem így döntöttek” – fogalmazott Bachman Péter, arra a kérdésre pedig, hogy milyen érzésekkel várja a rajtot, csak ennyit mondott: „Már nagyon szeretném, hogy elkezdődjön”.

Háromnegyed órával később ezt a mondatot gyaníthatóan visszaszívta volna, de hát ő sem lát a jövőbe... Ez esetben ugyanis inkább amiatt aggódik, miként sikerül megfordítani 0:1-ről a meccset, miután Póta Georgina négy játszmában kikapott Andreea Dragomantól. Április elején, a döntő első találkozóján ezt a párosítást, ha nem is könnyen, de hozta a budaörsiek első számú játékosa, akkor ezzel 2:2-re kiegyenlítette az állást, az ASD Quattro Mori csak ezt követően tudta 3:2-re a maga javára fordítani az összecsapást. Éppen ennek a szoros eredménynek köszönhetően a magyar bajnokcsapat, úgy vágott neki a vasárnapi visszavágónak, hogy 3:0-s, vagy 3:1-es győzelemmel kupagyőztes lehet – sőt még a 3:2-es sikernél is marad esély –, ám ehhez nem volt szabad hibázni.

Erre tessék, Póta vereségével kezdődött a visszavágó...

Ebben a pillanatban a budaörsi sportcsarnokban valószínűleg drasztikusan csökkent azok száma, akik hittek a hazaiak kupasikerében, nem sokkal később pedig még szkeptikusabbá váltak a lelátón ülők, ugyanis az ellenfél másik román légiósa, Tania Plaian három sima játszmában intézte el Dari Helgát. Egy ideig úgy tűnt, némi hangulatjavító „intézkedésként” Fazekas Mária behúzza a következő párharcot – a nigériai Offiong Edem ellen simán megnyerte az első szett, meg egyébként Cagliariban is 3:0-ra legyőzte –, de ahogy a második játszmától Edem egyre inkább magára talált, úgy fogyott el Fazekas magabiztossága.

A vége így 3:0, összesítésben pedig 6:2 lett az ASD Quattro Mori javára, azaz kétség sem férhet hozzá, hogy a jobb csapat vitte haza az Európa-kupa-győzelemért járó trófeát. A nyilván csalódott budaörsiek pedig a szépen csillogó ezüstéremmel vigasztalódhatnak, no meg azzal, hogy történetük során ötödször – a BL-ben 2012-ben a 3., 2013-ban a 2., az Európa-kupában, illetve jogelődjében az ETTU-kupában pedig 2019-ben a 3., 2021-ben a 2. helyen zártak – állhattak fel valamelyik kontinentális sorozat dobogójára. A budaörsiek szakvezetője Bachman Péter némi szomorúsággal az arcán vont mérleget: „Hazai környezetben szerettünk volna jobb eredményt elérni, ezért most még kicsit csalódottak vagyunk, de néhány nap múlva egészen biztosan büszkén és örömmel gondolunk vissza erre a kupaidényre és a második helyre”.

EURÓPA-KUPA, NŐK, DÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
SH-ITB Budaörsi SC–ASD Quattro Mori Cagliari (olasz) 
0:3
Póta Georgina–Dragoman 1:3 (9, –5, –6, –8)
Dari Helga–Plaian 0:3 (–8, –6, –5)
Fazekas Mária–Edem 1:3 (5, –10, –7, –7)
Az Európa-kupa győztese: 
az ASD Quattro Mori kettős győzelemmel (6:2)

2023.11.29 12:58:44

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

„A könyv belső táplálékot ad, a sport fizikailag tesz erősebbé” – vallja az olvasást népszerűsítő irodalmár.

2023.11.28 23:18:32

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

2023.11.27 13:51:09

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A november 20-tól 26-ig tartó időszakban is több mint 8 millió oldalt töltöttek le felhasználóink.

2023.11.27 13:02:35

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Élsportoló, edző, fizioterapeuta, menedzser? Tedd hivatássá szenvedélyed! (x)

2023.11.27 13:28:25

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A sport nem csak azok számára lehet vonzó, akik a reflektorfényben ragyognak stadionokban és arénákban.(x)