Videó: riválisai közé dobta az alkatrészt a gokartos

T. D.T. D.
2020.10.05. 09:02
Meghökkentő jelenet játszódott le a minap a gokart-világbajnokság záró futamán. A KZ kategóriában versenyző Luca Corberi a 25 körös verseny kilencedik körében kiesett a Paolo Ippolitóval való ütközés miatt. Viszont arra, ami ezután következett, nemigen vannak szavak…

Corberi ugyanis – akinek a családja üzemelteti a futamnak helyt adó lonatói versenypályát – kiesése után fogta a gokartja elülső ütközőjét, és versenyben lévő riválisai közé, Ippolito felé hajította. Az egyik versenyző neki is ment az alkatrésznek, de tudta folytatni a futamot.

Corberi nem állt meg ennyinél: a pályabírók jelzései ellenére átsétált a pályán, majd a futam után a szó szoros értelmében megtámadta Ippolitót, és a pályát birtokló édesapja is a „segítségére” sietett.

A versenybírák később mindkét érintett versenyzőt kizárták, de úgy ítélték meg, hogy Ippolito nem kerülhette el az ütközést, viszont egy ütközésekre vonatkozó szabályt így is megszegett. Corberi ezzel szemben sokkal súlyosabb büntetésre számíthat.

„Luca Corberi éppen most veszítette el az összes karrierlehetőségét az autóversenyzésben a mai gusztustalan cselekedetével. Az édesapjáé a versenypálya, erre ő meg erőből nekitolja a srácot a falnak. Életre szóló eltiltást mindkettejüknek”
– írta a Twitteren Jenson Button, az F1 2009-es világbajnoka.versenyben lévő riválisai közé, Ippolito felé hajította. Az egyik versenyző neki is ment az alkatrésznek, de tudta folytatni a futamot.

Corberi nem állt meg ennyinél: a pályabírók jelzései ellenére átsétált a pályán, majd a futam után a szó szoros értelmében megtámadta Ippolitót, és a pályát birtokló édesapja is a „segítségére” sietett.

A versenybírák később mindkét érintett versenyzőt kizárták, de úgy ítélték meg, hogy Ippolito nem kerülhette el az ütközést, viszont egy ütközésekre vonatkozó szabályt így is megszegett. Corberi ezzel szemben sokkal súlyosabb büntetésre számíthat.

„Luca Corberi éppen most veszítette el az összes karrierlehetőségét az autóversenyzésben a mai gusztustalan cselekedetével. Az édesapjáé a versenypálya, erre ő meg erőből nekitolja a srácot a falnak. Életre szóló eltiltást mindkettejüknek”
– írta a Twitteren Jenson Button, az F1 2009-es világbajnoka.

Log into Facebook | Facebook

Card

Legfrissebb hírek

Videó: íme, a hetvenméteres csodagól Arda Gülertől az Elche ellen!

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 10:38

Szoboszlaié lehet február legszebb gólja a Premier League hivatalos honlapján is

Angol labdarúgás
2026.03.05. 14:51

„Ha őszinte akarok lenni, elég abszurd nézőpont” – csattanós választ adott az újságíró kérdésére az ötszörös olimpiai érmes

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 09:47

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották január legszebb találatának – videó

Angol labdarúgás
2026.02.17. 13:05

Videó: világgá ment az olimpiai aranyat elbukó norvég síző

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 09:16

Nézze meg a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei duó olimpiai negyedik helyet érő kűrjét!

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 23:08

Szoboszlai kilőtte a jobb felső sarkot a Brighton ellen – videó

Angol labdarúgás
2026.02.14. 22:28

Videó: elképesztő Kovács-gólok! Előbb 25-ről, majd a kapunak háttal állva is betalált

Légiósok
2026.02.14. 08:33
Ezek is érdekelhetik