MotoGP: a világbajnoki éllovasok a rajtrács második felében

Vágólapra másolva!
2020.11.14. 16:01
null
Franco Morbidellié a pole Valenciában (Fotó: AFP)
Sokszor mondtuk már idén, de tényleg nem lehet elégszer kijelenteni, hogy annyi fordulatot egy brazil szappanopera sem tartogat, mint az idei MotoGP-szezon. A szombati időmérőt a (szinte) senki által előre nem látott eső állította a feje tetejére Valenciában.

Senki sem számított szombati esőre Francesco Bagnaián kívül, egyedül ő említette a csapadék lehetőségét még pénteken. Helyszínen tartózkodó munkatársunk applikációi sem jeleztek előre semmi hasonlót.

A reggeli csapadék arra épp elég volt, hogy a Moto3-asok harmadik szabadedzését szabotálja, de még a MotoGP-sek is aggódhattak az elején, hogy nem fognak tudni a pénteki köridőkön javítani.

A legkisebbeknél többek között a világbajnokságot vezető Albert Arenas is kiszorult a Q2-ből a szabadedzések alapján, de a Q1-et megnyerve (amelynek kezdete előtt ismét esni kezdett...) biztosította a helyét a kvalifikáció fő szakaszában.

Arenas az utolsó gyors körére legnagyobb riválisa, Ogura Ai mögött ment ki a pályára, aki akkor még vezette az időmérőt. Utolsó hajrájában azonban a japán már nem volt olyan gyors, Arenas meg is előzte őt, de a pole pozíciótól szintén messze volt.

A délután legjobb körét végül Darryn Binder futotta meg, aki a három szabadedzés után csak 18. volt, tehát ő is a Q1-ből jutott tovább. A dél-afrikainak ez az első pole pozíciója, mellőle Toba Kaito és Raúl Fernández rajtol majd.

Arenas végül a hatodik, Ogura a hetedik helyre állhat majd fel a rajtrácson.

Arenas abban az esetben lehet világbajnok már holnap, ha megnyeri a futamot, Ogura pedig 13-ikként vagy hátrébb végez.

Teljes végeredmény itt!

A MotoGP-ben Franco Morbidelli maga alá gyűrt mindenkit, fél másodpercet vert a mezőnyre ma reggel és így az első három szabadedzés összesítésében is.

Joan Mir nagyot mentett és egyenes ágon bejutott a Q2-be, Álex Rins viszont kiesett a top 10-ből. Mir másik legnagyobb ellenfele a bajnoki címért, Fabio Quartararo szintén a Q1-ben találta magát.

Az időmérő első szakaszából végül Brad Binder és Quartararo jutottak tovább, a kedélyeket pedig Álex Márquez hatalmas high side-ja borzolta fel. A spanyol hatalmas erővel csapódott a földre, és pár másodpercig bizony mozdulni sem tudott a fájdalomtól. Szerencsére később saját lábán hagyta el az esés helyszínét.

A Q2-ben olyan sziporkázást láthattunk többektől, amit ritkán. Percről percre változott, hogy éppen kik foglalták el az első rajthelyet.

A pole-t végül Morbidelli szerezte meg Jack Miller és Nakagami Takaaki előtt.

És akkor nézzük a bajnoki éllovasokat!

Quartararo és Mir a negyedik sorból rajtol majd egymás mellől a 11. és 12. rajtkockából, ami leginkább Álex Rins elkeseredettségét enyhítheti, akinek nem sikerült a Q1-ből továbbjutnia, és már akkor tudta, hogy a 14. hely jut csak neki.

Maverick Vinales a 6. helyen zárt az időmérőn.

Teljes végeredmény itt!

A Moto2-ben az olasz Stefano Manzi szerezte meg az első rajthelyet, megelőzve a spanyol Héctor Garzót és az olasz Marco Bezzecchit.

Teljes végeredmény itt!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik