Kamion Eb: Győzelmi esélyekkel jövünk a Hungaroringre – Kiss

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.19. 12:27
Az „év fénypontjaként” tekint a kamion Európa-bajnokság jövő hét végi hungaroringi versenyére, és győzelmi esélyekkel várja a futamot Kiss Norbert, a sorozat kétszeres bajnoka, aki erről az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában beszélt.

A versenyző elmondta: „erősen készül” a hazai versenyre, amelyen a legjobb akar lenni. Felidézte: a szezon legelső versenyhétvégéjén technikai problémáik voltak, de utána jól alakult a szezon, sok dobogós helyezést ért el, július közepén a Slovakiaringen két futamgyőzelmet is szerzett, ezzel pedig nagyot léptek előre a bajnokságban.

Ezekkel az eredményekkel „egyértelműen győzelmi esélyekkel jövünk a Hungaroringre” – mondta a versenyző, hozzátéve, az a célja, hogy két időmérőt és legalább két futamot megnyerjen a mogyoródi pályán. Kiss Norbert négy forduló, vagyis 16 futam után az összetett második helyén áll a cseh Adam Lackótól 43 ponttal elmaradva.

Kiss Norbert szerint általános vezetési stílusának és a versenykamionnak is „fekszik” a Hungaroring, emellett nagyon jól ismeri a pálya vonalvezetését is, ez lehet az oka annak, hogy az elmúlt két év nyolc versenyén mind a nyolc alkalommal dobogós helyezést ért el.

A Tankpool24-Mercedes istálló pilótája szólt arról is, hogy ha jól sikerül a hungaroringi versenyhétvége, akkor nagy esélyük lesz arra, hogy az év végén legalább a második helyet megtartsák a bajnokságban. Ha a szezon második fele is olyan jól sikerül, ahogy a Slovakiaring és várhatóan a Hungaroring, akkor „esélyesek vagyunk akár a bajnoki címre is már idén” – jegyezte meg.

A kamion Eb mogyoródi versenyhétvégéjét augusztus 26-27-én rendezik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik