Schmidt Ádám: A sport képes olyan mozzanatokat, pillanatokat létrehozni, amelyek önmagukban is műalkotások

J. B. J. B.
2024.05.28. 16:21
Schmidt Ádám a HAB művészeti galériában (Fotó: Földi Imre)
„A közösség ereje a sportban” – ez lesz a tavaly megújult Ezüstgerely művészeti pályázat idei hívószava. Az esemény részleteivel kapcsolatban a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága és a művészeti képzés hazai kulcsintézményeinek képviselői közös sajtótájékoztatót tartottak a HAB művészeti galériában.

Schmidt Ádám szerint a magyar egyetemes kultúra része a sport és a művészet. Az államtitkár – aki egyben a bírálóbizottság elnöke is – a rendezvény köszöntőjében elmondta, „arra ösztönözzük a fiatalokat, hogy vegyenek részt a sportban, mert akár egyénileg, akár csapatban is egyedülálló közösségi élmény. Ha a sport és a művészet összefog, akkor olyan társadalmi csoportot tudnak megszólítani, amelyet egyedül nem tudnának elérni. A sport képes olyan mozzanatokat, pillanatokat létrehozni, amelyek önmagában is műalkotások.” 

Schmidt visszaidézte, tavaly az atlétika és a világbajnokság témájában lehetett pályázni, a negyven legjobb alkotást pedig kiállították az ALEE bevásárlóközpontban, ahol hétszázezren tekintették meg a fotókat.  

A pályázat lebonyolításába szakmai partnerként bevonták a művészeti képzés hazai kulcsintézményeinek képviselőit is, akik kerekasztal-beszélgetés keretében fejtették ki gondolataikat. Farkas Anna, a Magyar Képzőművészeti Egyetem adjunktusa az idei hívószóra reflektálva leszögezte, a közösségi sportélmény már akár azzal megvalósul, ha a diákok biciklivel járnak iskolába.  

A MOME tanára, Szalontai Ábel a sportmúltját elevenítette fel: „A vitorlázás világából jövök, tavaly csapatban vb-t nyertek a magyarok és az összes nyilatkozat a közösségi erőről szólt. A közös sportolás lehetőséget ad elmagányosodásból való kilépésre.” 

Csáji László Koppány, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy „a katarzis megtanít arra, hogyan tudjuk tisztelni a legyőzőt és a legyőzöttet, valahol a művészetnek is van ilyen feladata. Mindez pedig kapcsolódik ahhoz, hogy miféle társadalmat akarunk.” 

Az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem intézetigazgatója, Szolnoki József úgy véli, a közösséghez történő legfontosabb kapcsolódási pont egy alkotás létrehozása, amelyet néhány szélsőséges esetet leszámítva csapatban tesznek meg. Ezzel lehet segíteni a mostani generáción, amelynél komoly gondok vannak a mozgással és a közösséggel is. 

A megszólalóhoz csatlakozott Schmidt Gábor sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a sport a közösség építő ereje mellett megtanít a környezetünk iránti tiszteletre. 

Az Ezüstgerely művészeti pályázat hatvanéves múltra tekint vissza. Idén július 1-ig lehet regisztrálni, páros években – ahogy 2024-ben is – a fotók mellett alkalmazott művészeti alkotásokkal, installációkkal is el lehet indulni. A bírálóbizottság egyik tagja lapunk főszerkesztője, Szöllősi György. 

 

Legfrissebb hírek

Ezüstgerely: a szurkolói élmény, a közösséggé formálódás ábrázolása az idei pályázat célja

Egyéb egyéni
2 órája

Több mint kétszázmilliárdos támogatást kapott Pest vármegye sportja

Egyéb egyéni
2026.04.01. 21:47

Sportoló Nemzet Sportparkot adott át Schmidt Ádám Pásztón

Egyéb egyéni
2026.04.01. 17:29

Hiánypótló életmódkönyv készült a felső tagozatos diákoknak

Egyéb egyéni
2026.03.31. 17:24

Schmidt Ádám: A magyar sport soha nem volt olyan kegyelmi állapotban, mint 2011 óta

Egyéb egyéni
2026.03.30. 21:57

A Hungaroring Sport Zrt. lett a MotoGP és a Superbike-vb magyar futamának promótere

Egyéb autó-motor
2026.03.30. 17:32

Rengeteget fejlődött a sportélet Pécsen az elmúlt években, de vannak még feladatok

Egyéb egyéni
2026.03.25. 21:17

Schmidt Ádám: A sport a család mellett a leghatékonyabb nevelőeszköz lehet

Egyéb egyéni
2026.03.24. 22:16
Ezek is érdekelhetik