Párizs 2024: a semlegesként induló oroszok nem kapnak állami juttatást

2023.09.21. 15:53
null
Fotó: AFP
Az orosz állam nem fizet pénzdíjat azoknak az orosz sportolóknak, akik semlegesként indulnak a jövő nyári párizsi olimpián.

A moszkvai bejelentés az Állami Duma Testnevelési és Sportbizottságának tanácskozásán hangzott el Azat Kadirov, a sportminiszter első helyettese részéről. A testületi ülésen azt is közölték, hogy a 2024-es ötkarikás játékok kapcsán 882.2 millió rubelt (mintegy 3.3 milliárd forint) különítettek el az orosz sportolók részére.

Az állásfoglalás még azelőtt született meg, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végleges döntést hozott volna az orosz versenyzők – akár kizárólag semleges színekben megvalósuló – párizsi olimpiai részvételéről, amelyet egyelőre kérdésessé tesz Oroszország ukrajnai háborúja.

A NOB tavaly február 28-án azt javasolta a nemzetközi sportszövetségeknek, hogy akadályozzák meg az Ukrajna ellen háborút indító Oroszország és a konfliktusban őt támogató Fehéroroszország sportolóinak a nemzetközi versenyeken való részvételét. Idén márciusban a NOB végrehajtó bizottsága viszont azt indítványozta, hogy az orosz és fehérorosz sportolókat semleges státuszban engedjék vissza a sport világába, de csak azokat, akik nyilvánosan nem támogatták az ukrajnai háborút, és nem állnak kapcsolatban a fegyveres erőkkel vagy a nemzetbiztonsági szervekkel.

Legfrissebb hírek

Az IIHF aggódik a CAS ítélete miatt, továbbra sem engedné vissza az oroszokat

Jégkorong
2026.11.04. 14:10

A jégkorong-vb főszponzora átértékeli szerepvállalását az oroszok visszaengedése esetén

Jégkorong
2026.11.04. 11:59

Dél-Afrika olimpiai rendezésre pályázna

Egyéb egyéni
2026.10.29. 13:07

Los Angeles 2028: bemutatták a hivatalos szlogent

Egyéb egyéni
2026.10.28. 15:58

Moszkva lesz a 2030-as súlyemelő-vb házigazdája

Egyéb egyéni
2026.10.25. 14:37

Valóságos regény az 1956-os melbourne-i olimpia magyar küldöttségének utazása

Népsport
2026.10.25. 09:37

Gyulay Zsolt: Egy budapesti központú közép-európai olimpiának minden pályázóval szemben nagy esélye lehet

Egyéb egyéni
2026.10.21. 12:35

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
2026.10.14. 13:04