Szabadidősport: szombaton a Hősök terén K&H mozdulj! futófesztivál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.23. 14:35
Szombaton 17 órától rendezik a 26. K&H mozdull! félmaratoni és futófesztivált, amely a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetet követően a Budapest Sportiroda első budapesti utcai futóversenye lesz.

A BSI csütörtöki tájékoztatása szerint előbb az 5 és 10 kilométeres versenyekre kerül sor, a félmaratoni viadalt pedig 20 órakor indítják el, így utóbbin a résztvevők a táv egy részét már a kivilágított utcákon tehetik meg.

A verseny központja a Hősök tere lesz, onnan indul és oda is érkezik a mezőny, amelynek legidősebb tagjai a 87 éves Kenyér Imre és a 85 esztendős Fehér Károly. Előbbi az 5, utóbbi pedig a 10 kilométeres távon indul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik