Ásó, kapa – Malonyai Péter jegyzete

Furcsa dolgokat produkál néha a (magán)élet.

Nézem edző-tanítvány, férj-feleség összeállításunk párosait, s feltűnik, hogy valamennyi házaspárnál a férfi az edző, a nő a tanítvány. Miközben egyértelműen a feleség a főszereplő, hiszen a versenyeken ő viszi vásárra a bőrét, az ő szereplése határozza meg a megítélésüket.

Amilyen a kívülálló, megesik, hogy házaspárként is.

Miközben nem hiszem, hogy általánosítható tapasztalatokkal szolgálnak. Hogy ahány sportág, annyiféle, az még hagyján, fontosabb, hogy nincs két egyforma ember, s így két egymással teljesen azonos párkapcsolat sem.

Arra viszont bizonyíték valamennyi eset, hogy az edző és tanítvány viszonya mindig intim. Érzelmek nélkül nem létezhet, ám még ennél is fontosabb a bizalom. Nálam ez a kulcs. Hogy nemcsak a sportban, hanem a házasságban, a párkapcsolatokban is, mondani sem kell, inkább hatványra emelni. Már csak azért is, mert az együttélés több mint „együttedzés”, minőségileg, és persze konfliktusforrásként is. Hiába vagyok megrögzött házas, pontosan tisztában vagyok azzal, hogy az állandó együttlétnek enyhén szólva is vannak veszélyei, hát még akkor, amikor kimondva-kimondatlanul némi alá- és fölérendeltséggel jár a kapcsolat. Ráadásul esetünkben eredménykényszerrel is terhelt. Egy-egy esetleges kudarcnál a ki viszi le a szemetet típusú átlagveszekedést felülmúló indulatok kerülhetnek elő, arról nem beszélve, hogy a győzelem–vereség ellentétpár kiegészül(het) a bevétel–kiadás mérleggel is.

Ezért aztán minden tiszteletem az összeállításunkban szereplőké, nem csupán párosan, hanem külön-külön, nőként és férfiként szintén, hiszen pszichológusi vélemény (is), hogy különleges intelligencia kell ahhoz, hogy a rendhagyó kötés pluszmotivációt adjon.

Mert miközben – mondják – a házasságok az égben köttetnek, értelmüket csak a földi lét igazolhatja.

Az élet viszont sokféle aranyérmet oszt az arra érdemeseknek.