Torna: könyv jelent meg az 1956-os olimpiai bajnokokról

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója elmondta, a 60 éve kéziszergyakorlatával első helyet kiérdemelt Keleti Ágnes, Köteles Erzsébet, Tass Olga, Kertész Aliz, Korondi Margit és Bodó Andrea mindenki számára példakép lehet.

„Sokat tanulhatunk tőlük, akárcsak arról, hogyan kell mozogni, levegőt venni, de példát vehetünk vidámságukról, életigenlésükről is.”

A szerkesztő, Fűrész Attila hangsúlyozta, csodálatos, hogy a csapat mind a hat tagja él még. Kifejtette, a műben szó esik a főszereplők gyermekkoráról, a tornával való megismerkedésükről, pályafutásukról, az 1956-os olimpiáról, az ötkarikás játékok utáni életútjukról, valamint arról, hogyan élnek most.
A bemutatón megjelent Keleti Ágnes, Köteles Erzsébet, Tass Olga és Kertész Aliz, a tengerentúl élő Korondi Margit és Bodó Andrea nem jött el.

„A versenyzés volt az egyetlen lehetőség a világnézésre – emlékezett vissza az MTI kérésére Keleti Ágnes. – Szerettem tornázni, nem nagyon iparkodtam, de csináltam, amit tudtam.”

„Mindig különösen jó érzés a régi társakkal találkozni – hangsúlyozta Kertész Aliz, s kitért rá, számára nem volt nehéz a verseny. – Imádtam ezt a gyakorlatot, szerintem nagyon szép volt, azóta sem láttam szebbet.”

Tass Olga felidézte, hogy az 1948-as és 1952-es ezüstök után nagyon szerették volna az elsőséget, ám a verseny előtt elveszett a szalag, amivel a gyakorlatát végezte volna. „Így végül szivárványszínű szalaggal végeztem a gyakorlatot, és sikerült.”

„Az volt az ars poeticám, hogy Isten, haza, család. Ha a Jóisten úgy rendelte, hogy ilyen tehetséget kaptam, akkor az országomért ezt nekem meg kell tennem” – mondta Köteles Erzsébet, majd hozzátette, 1956-ban már aranyvárományosnak számítottak.


„Sokat tanulhatunk tőlük, akárcsak arról, hogyan kell mozogni, levegőt venni, de példát vehetünk vidámságukról, életigenlésükről is.”

A szerkesztő, Fűrész Attila hangsúlyozta, csodálatos, hogy a csapat mind a hat tagja él még. Kifejtette, a műben szó esik a főszereplők gyermekkoráról, a tornával való megismerkedésükről, pályafutásukról, az 1956-os olimpiáról, az ötkarikás játékok utáni életútjukról, valamint arról, hogyan élnek most.
A bemutatón megjelent Keleti Ágnes, Köteles Erzsébet, Tass Olga és Kertész Aliz, a tengerentúl élő Korondi Margit és Bodó Andrea nem jött el.

„A versenyzés volt az egyetlen lehetőség a világnézésre – emlékezett vissza az MTI kérésére Keleti Ágnes. – Szerettem tornázni, nem nagyon iparkodtam, de csináltam, amit tudtam.”

„Mindig különösen jó érzés a régi társakkal találkozni – hangsúlyozta Kertész Aliz, s kitért rá, számára nem volt nehéz a verseny. – Imádtam ezt a gyakorlatot, szerintem nagyon szép volt, azóta sem láttam szebbet.”

Tass Olga felidézte, hogy az 1948-as és 1952-es ezüstök után nagyon szerették volna az elsőséget, ám a verseny előtt elveszett a szalag, amivel a gyakorlatát végezte volna. „Így végül szivárványszínű szalaggal végeztem a gyakorlatot, és sikerült.”

„Az volt az ars poeticám, hogy Isten, haza, család. Ha a Jóisten úgy rendelte, hogy ilyen tehetséget kaptam, akkor az országomért ezt nekem meg kell tennem” – mondta Köteles Erzsébet, majd hozzátette, 1956-ban már aranyvárományosnak számítottak.