Hegymászás: meghalt egy spanyol a világ 7. legmagasabb hegyén

Vágólapra másolva!
2013.05.27. 18:17
Meghalt egy rutinos spanyol hegymászó a világ hetedik legmagasabb hegyén, a Dhaulagirin Nepálban: Juanjo Garra ereszkedés közben elesett és nem tudták lehozni a hegyről.

A katalán sportember halálának hírét a hegymászó blogján és Twitter-oldalán is megerősítette családja – jelentette hétfőn az EFE spanyol hírügynökség.

A Juanjo az égben maradt című írásból kiderült, hogy a megmentésére tett erőfeszítések ellenére Garrának nem sok esélye volt a túlélésre, mert túl sok időt töltött extrém magasságban.

A hegymászó csütörtökön feljutott a Dhaulagiri 8167 méteres csúcsára, majd megkezdte az ereszkedést. Az őt kísérő serpa azonban megcsúszott és magával rántotta őt. A spanyol hegymászó elesett és eltörte a bokáját, nem tudott mozdulni.

Garra társa, Manuel González elmondta, olyan magasságban – 7700 méteren – voltak, amelyet nehéz elérni, helikopterrel pedig szinte lehetetlen. Pénteken González úgy döntött, tovább indul lefelé, hogy megpróbáljon segítséget szerezni, míg a serpa – aki most már egy katmandui kórházban lábadozik – Garrával maradt, egészen annak utolsó leheletéig. González fagyási sérüléseket szenvedett lábain.

Szombaton mégis – a rossz időjárási körülmények ellenére is – helikopter indult a keresésére, de nem találta. Aznap még beszéltek Garrával, aki akkor már két éjszakát töltött 7700 méteren. Három serpának végül vasárnap délután sikerült feljutnia a szerencsétlenül járt sportemberhez, akinek oxigént, élelmet és gyógyszert vittek. Garra akkor azonban már nagyon gyenge volt, elutasította az oxigént – mondta el González. Múlt éjszaka – soraiban egy orvossal – egy másik csapat érkezett, de már nem találták életben a katalánt.

Juanjo Garra 1963-ban született Léridában. A helyiek által Fehér hegyként emlegetett Dhaulagiri volt a nyolcadik nyolcezer méter feletti hegycsúcs, amelyet meghódított. Holttestét nem hozzák le a hegyről.

Legfrissebb hírek

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
2025.07.30. 11:25

Nyolcvanhetedik születésnapja előtt célozza meg a Guinness-rekordot a magyar hegymászó

Egyéb egyéni
2025.07.29. 17:44

Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Csupasport
2025.06.01. 16:16

Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Csupasport
2025.05.19. 20:18

Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő

Csupasport
2025.03.24. 22:12

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40

Expedíció a boldogság hegyére

Képes Sport
2024.09.18. 13:09
Ezek is érdekelhetik