Torna: Berki és Hidvégi is döntőbe jutott Dohában

2013.03.28. 09:46
Berki Krisztián és Hidvégi Vid egyaránt bejutott a dohai világkupaverseny lólengésdöntőjébe: a két magyar az első két helyet „stoppolta” a selejtezők során.

Hidvégi esetében ez azt jelenti, végre úgy tűnik, túljutott a nehéz időszakon (másként fogalmazva: a sok gyakorlás megtette hatását), nagyobb rontás nélkül tornázott (15.200), míg olimpiai bajnokunknál azt is írhatnánk, csak a szokásos formáját hozta – még akkor is, ha a 15.500 nem az a pontszám, amelyet túl gyakran látunk a neve mellett egy-egy viadalon.

Berkiék csütörtökön magyar idő szerint – a rendezésről hallottak figyelembevételével – öt óra körül lépnek a szerhez, a londoni aranyérmesünk vélhetően már az olimpiai gyakorlatának elejét is beépíti a produkciójába, hiszen edzőjével, Kovács Istvánnal úgy gondolják, az áprilisi moszkvai kontinensviadalon szükség lehet a nehezebb gyakorlatra is a címvédéshez.

Legfrissebb hírek

Két magyar érem született a nagyváradi aerobik-világkupán

Egyéb egyéni
2026.08.03. 17:30

Az Európai Tornaszövetség engedélyezte az orosz szimbólumok használatát

Torna
2026.07.30. 19:50

Torna: a KSI-s lányok szerepeltek a legjobban az ifjúsági ob-n

Utánpótlássport
2026.07.27. 14:30

Mészáros Krisztofer, Mayer Gréta: dupla-dupla!

Egyéb egyéni
2026.07.26. 16:31

Mészáros Krisztofer és Mayer Gréta a bajnok

Torna
2026.07.25. 19:02

Torna: Horváth Áron nyert egyéni összetettben a junioroknál Linzben

Utánpótlássport
2026.07.18. 19:59

Népsport: Tökéletes gyakorlat, hétszer

Népsport
2026.07.18. 12:06

Visszatér Sunisa Lee kétszeres olimpiai bajnok tornász

Torna
2026.07.14. 22:04