Férfi torna: Vágner Levente szingapúri, Berkiék tatai sikere

2010.08.27. 08:09
Címkék
Sikeresen zajlott le a férfi tornászválogatott kéthetes edzőtábora Tatán, ez alatt a szingapúri ifjúsági olimpián Vágner Levente messze felülmúlta a várakozásokat.

Berki Krisztiánék két hetet töltöttek a tatai edzőtáborban, ahol véglegesítették a gyakorlatokat. Kovács István vezetőedző tájékoztatása szerint a gyakorlatok kivitelezése már nyolcvan százalékos, már csak egy-két elemet kell beépíteni, illetve a finomításé a főszerep a következő időszakban.

Tatán sor került egy szólításra is, ahol mindenki bemutatózott, a négyszeres Európa-bajnok Berki is előadta gyakorlatát lovon, amely már teljesen összeállt.

Míg a világbajnoki ezüstérmes itthon gyakorol, addig a Hídvégi Vid, Rácz Attila, Czingli László, Marján Péter, Nyers Csaba, Kállai Zoltán, Szabó Nándor és Mihók Attila összeállítású csapat Linzbe utazik, ahol szombaton osztrák–magyar csapatversenyen vesz részt.

Kovács István a helyszínen hirdet keretet, hiszen a vb-szisztéma szerint 6 főből áll a csapat, ebből öt versenyzik, és a legjobb négy eredménye számít. A másik két tornász versenyen kívül indul majd a viadalon.

A jövő hétvégén az idén 125 éves Magyar Torna Szövetség jubileumi rendezvénysorozata is elkezdődik, országos bajnoksággal és vidámparki bemutatóval.

„Fontos a szombati osztrák viadal, hiszen itt derül ki, hogy versenykörülmények között ki, mire képes jelenleg. Vágner Levente Szingapúrban bizonyította, hogy versenykörülmények között is azt tudja produkálni, amit edzésen. Csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni, nagyon-nagy dolog, hogy ebben az erős mezőnyben ilyen eredményeket ért el" – mondta Kovács István, vezetőedző.

A felnőtt válogatott tatai edzőtáborozásának idején Vágner Levente a szingapúri ifjúsági olimpián remekelt, mint ismeretes,  lólengésben az előkelő 5., egyéni összetettben pedig a 13. helyet szerezte meg. A felnőttek vezetőedzője szerint ez rendkívüli eredmény, és mindenképpen bíztató a férfi utánpótlást tekintve.

Legfrissebb hírek

Két magyar érem született a nagyváradi aerobik-világkupán

Egyéb egyéni
2026.08.03. 17:30

Az Európai Tornaszövetség engedélyezte az orosz szimbólumok használatát

Torna
2026.07.30. 19:50

Torna: a KSI-s lányok szerepeltek a legjobban az ifjúsági ob-n

Utánpótlássport
2026.07.27. 14:30

Mészáros Krisztofer, Mayer Gréta: dupla-dupla!

Egyéb egyéni
2026.07.26. 16:31

Mészáros Krisztofer és Mayer Gréta a bajnok

Torna
2026.07.25. 19:02

Torna: Horváth Áron nyert egyéni összetettben a junioroknál Linzben

Utánpótlássport
2026.07.18. 19:59

Népsport: Tökéletes gyakorlat, hétszer

Népsport
2026.07.18. 12:06

Visszatér Sunisa Lee kétszeres olimpiai bajnok tornász

Torna
2026.07.14. 22:04