Torna: Eb-re készen, szombaton indul el a férficsapat Birminghambe

2010.04.16. 16:07
A Berki Krisztián, Hídvégi Vid, Rácz Attila, Czingli László és Marján Péter alkotta férfi tornászválogatott szombaton indul a jövő heti birminghami férfi Európa-bajnokságra.

Mint ismeretes, a kontinensviadalon csapatban, illetve egyéniben szerenként hirdetnek eredményt. Az öt versenyző közül szerenként három indul, és mindhárom eredménye beleszámít a csapatösszesítésbe. Kovács István vezetőedző hétfőn a helyszínen hirdeti ki, hogy melyik szeren, kire számít. Az bizonyos, hogy a négyszeres Európa-bajnok Berki Krisztián csak lovon versenyez. A vb-ezüstérmes felkészülése nem volt százszázalékos, mivel még mindig fájlalja a csuklóját.

A felnőtt csapat csütörtökön kezdi meg a versenyzést a selejtezőben, a németekkel vagyunk párban. A magyar csapat mindig a második, talajon kezdünk, a ló pedig a második szer.

A válogatott a felkészülés utolsó időszakának jelentős részét a tatai edzőtáborban töltötte, ám az utóbbi hetekben versenyek is segítették a csúcsformába kerülést, illetve több szólításra is sor került idehaza.

A junioroknál Makra László, Vágner Levente, Tóth Levente, Selmeczi Bánk és Babos Ádám szerdán kezdi meg a szereplést a selejtezőben, A junioroknál a selejtező alapján hirdetnek csapateredményt, itt szerenként 5 versenyző indulhat, de csak három eredménye számít, továbbá egyéniben összetett és szerenkénti finálékra is sor kerül. A juniorok számára külön jelentőséggel bír a viadal, hiszen itt lehet kvalifikálódni az augusztus 14-én kezdődő szingapúri Ifjúsági Olimpiára. Az összetett alapján Európából a legjobb 14 versenyző kap kvótát, de országonként csak egy versenyző, a magyaroknál Makra László, Vágner Levente és Selmeczi Bánk ésTóth Levente próbál kvalifikációt szerezni.

„Minél jobb szereplésben bízom, és a hibátlan gyakorlatokban – fogalmazott Kovács István vezetőedző. – A csapattól a tizedik-tizenkettedik helyet várom, egyéniben Berki fináléja mellett Hídvégi kerülhet még döntőbe, ha hibátlanul bemutatja lógyakorlatát. Sajnos Berki csuklója az utóbbi időben ismét rakoncátlankodik, így nem volt tökéletes a felkészülésünk.″

A PROGRAM (AZ EB PROGRAMJA HELYI, BIRMINGHAMI IDŐ SZERINT) 
Április 17., szombat: indulás, 14.45, Ferihegy 2A
Április 19., hétfő: junior pódiumedzés
Április 20., kedd: felnőtt pódiumedzés
Április 21., szerda: junior selejtezők, magyar csapat 12 órától
Április 22., csütörtök: felnőtt selejtezők magyar csapat 14 órától
Április 23., péntek: junior egyéni összetett döntő 14 órától
Április 24., szombat: felnőtt csapat döntő 14 órától
Április 25., vasárnap: junior szerenkénti finálék 9.30-tól, felnőtt szerenkénti finálék 13.45-től
Április 26., hétfő: érkezés 18.55, Ferihegy 2A
Legfrissebb hírek

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
16 órája

Két magyar érem született a nagyváradi aerobik-világkupán

Egyéb egyéni
2026.08.03. 17:30

Az Európai Tornaszövetség engedélyezte az orosz szimbólumok használatát

Torna
2026.07.30. 19:50

Torna: a KSI-s lányok szerepeltek a legjobban az ifjúsági ob-n

Utánpótlássport
2026.07.27. 14:30

Mészáros Krisztofer, Mayer Gréta: dupla-dupla!

Egyéb egyéni
2026.07.26. 16:31

Mészáros Krisztofer és Mayer Gréta a bajnok

Torna
2026.07.25. 19:02

Torna: Horváth Áron nyert egyéni összetettben a junioroknál Linzben

Utánpótlássport
2026.07.18. 19:59

Népsport: Tökéletes gyakorlat, hétszer

Népsport
2026.07.18. 12:06