Hegymászás: folytatják az eltűnt magyarok keresését Kínában

MTI MTIMTI MTI
2009.11.11. 12:13
Címkék
A kínai külügyminisztérium illetékese ígéretet tett arra, hogy további lépéseket tesznek a négy eltűnt magyar hegymászó keresésére, a szecsuani hegyi mentők folytatják a kutatást – tudatta az MTI tudósítójával szerdán Kusai Sándor magyar nagykövet Pekingben.

Kusai Sándor helyi idő szerint szerda délután a kínai külügyminisztériumban felkereste az európai ügyekért felelős főosztályvezetőt, és miután megköszönte a kínai fél eddigi erőfeszítéseit, tolmácsolta a magyar kormány, a külügyminisztérium és a hozzátartozók kérését, hogy minden lehetséges eszközzel folytassák a keresést, amíg a legkisebb esély is van a magyarok megtalálására. A magyar misszióvezető ígéretet kapott a kutatás folytatására.

A külügyminisztériumi tájékoztatás során elhangzott, hogy a mentőcsoport eddig öt alkalommal volt fenn a hegyen, ahol az alaptáborban megtalálták a magyarok hátrahagyott felszerelését, és mintegy ötezer méteres magasságban a rendelkezésükre álló technikai felszereléssel, nagy erejű távcsövekkel nyomkutatást végeztek, de nem jutottak eredményre.

A 4-6 tagú kereső csapat, amelynek résztvevőit a kimerítő feladat miatt időnként leváltják, hamarosan ismét mászni kezd. Ezúttal egy másik útvonalon, új irányból igyekeznek megközelíteni azt az 5200-5400 méter magasan lévő területet, ahol a magyarok eltűnését, fellelhetőségüket valószínűsítik.

A nagykövet külön kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kínai hadsereg számára jelenleg rendelkezésre álló helikopterek – az aerodinamikai sajátosságok miatt – legfeljebb 4000-4200 méter magasságban tudnak repülni, az pedig az alaptábor szintje. Kusai Sándor azt is elmondta, hogy korábbi információkból tudni lehet, hogy az előrejutást a kritikus szakaszon mintegy ötszáz-ezer négyzetméteres jégomlások akadályozzák.

A négy magyar hegymászóról utoljára október 22-én érkezett hír. Expedíciójukról a délnyugat-kínai Szecsuan tartomány székhelyére október 31-án kellett volna visszaérkezniük. Hivatalos keresésüket ezt követően kezdték meg.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
8 perce

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
20 perce

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
27 perce

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
29 perce

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
31 perce

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
32 perce

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
32 perce

A 91. percben lőtt góllal nyert az Arsenal a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
40 perce
Ezek is érdekelhetik