csupasport bannerhátsófüves banner

Kiválóan felkészült, egy pillanatig sem volt kérdés, hogy teljesíti a Badwatert

Csupasport  Csupasport
Vágólapra másolva!
2025.08.11. 12:44
null
Bíró Attila 33:38:18-as idővel teljesítette a világ egyik legkeményebb futóversenyét, az egyesült államokbeli 217 kilométeres Badwatert.

 

Régi vágya teljesült azzal, hogy célba ért a világ egyik legkeményebb futóversenyén, a Badwateren. Nagyon nehéz volt?

 

Az volt, igaz, sokkal durvább hőségre számítottam – mondta Bíró Attila. – Pontosabban, nem is voltam tisztában vele, mi is vár rám ott, de ennél rosszabbra készültem. Szóval a meleggel nem volt túl nagy problémám, de a szintemelkedéssel annál inkább. Magyarországon vagy a Felvidéken nem lehet nulláról ezerötszáz méterre felfutni, itt viszont nemegyszer kellett, ami nagyon kemény volt. Összességében tehát a meleget jobban viseltem, a szintkülönbséget rosszabbul.

Milyen volt a futás?

 

A meleget jól bírta, de mégis, mi volt a legnehezebb kihívás?

 

Volt egy végtelennek tűnő egyenes szakasz, először azt gondoltam, nem lesz vészes, de hihetetlenül nehéz volt… Éjszaka volt, semmit sem láttam, beszűkült a látásom és meglehetősen fáradt voltam. Ez a rész volt a legrosszabb.


Korábban a Csupasportnak elmondta, eladta az autóját, hogy a Badwater magas költségeinek egy részét fedezni tudja. Megérte?

Visszatér majd a versenyre?

Konkrétan nem tűztem ki célul a visszatérést, de ki tudja, mit hoz a jövő… Az biztos, hogy immár tudom, mire kell figyelni a jobb időeredmény elérése érdekében. Az viszont biztos, hogy ősszel újra rajthoz állok a Spartathlonon, illetve van meghívásom a huszonnégy órás világbajnokságra is.

Legfrissebb hírek

Továbbra is motiválja a magyar színekben elért siker

Csupasport
10 órája

Szennyai Dorián komolyan tervez a Spartathlonnal

Csupasport
2026.01.15. 18:05

Csaknem négyezren neveztek a tél legnagyobb futóeseményére

Atlétika
2026.01.13. 15:38

Érezte, hogy valami nem stimmel, leállt a versenyzéssel

Csupasport
2026.01.13. 15:32

Benke György sikeresebb és gyorsabb szeretne lenni

Csupasport
2026.01.12. 12:44

Perjás Noémi célja: mentális fejlődés és kevesebb stressz

Csupasport
2026.01.11. 13:34

Brown Viktória az erdei és hegyi futóversenyek felé veszi az irányt

Csupasport
2026.01.10. 15:24

Hogyan vágjunk bele télen a futásba

Csupasport
2026.01.09. 07:30
Ezek is érdekelhetik