csupasport bannerhátsófüves banner

Nem tudta, hogy az első helyen ért célba, másodiknak gondolta magát

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.11.25. 14:52
null
Herold Mírának remekül sikerült a pomázi Spartan-verseny, előbb korosztályos első helyet szerzett superben, majd az elitben győzött a sprintfutamban.

Nagyszerű eredményeket ért el a pomázi Spartanon – így tervezte?

Mindig a győzelem a célom, igaz, amikor megláttam az elképesztően erős mezőnyt sprintben, úgy voltam vele, hogy már az éremszerzésnek is örülnék – mondta Herold Míra. – Megmondom őszintén, a reggeli super nehezen indult, mostanában nem futottam ilyen hosszúakat, a lábam többször begörcsölt, a délutáni sprint viszont nagyszerűen ment, ezt a távot már sokkal jobban szeretem.

Akkor beszéljünk a sprintről. Hogy élte meg?

Elképesztően izgalmasan alakult a futam. Nagy Adrienn-nel folyamatosan előzgettük egymást, fej fej mellett haladtunk. Amikor a dárdához értem, nem találtam szabad eszközt, várnom kellett, ekkor Adri is odaért, ő szemfülesebb volt és rögtön szerzett egy felszabaduló dárdát. Sajnos végül mindkettőnknek büntetőzni kellett, ám ő előbb végzett, így előbb is folytatta a versenyt. Ekkor úgy éreztem, már csak második lehetek, igyekeztem továbbra is gyorsan megoldani az akadályokat és a lehető legjobban haladni, majd amikor beértem a célba, gratuláltak, hogy az első női befutó vagyok.
 

Vicces volt, mert elkezdtük győzködni egymást: a többiek azt hajtogatták, hogy győztem, én pedig azt, hogy második lettem.


Aztán kiderült, hogy Adri hibázott az utolsó akadálynál, így ott megelőztem. Annyira csak a saját feladatomra koncentráltam, hogy észre sem vettem, hogy ő közben büntetőzik. Ez volt az eddigi legizgalmasabb versenyem, Adrival végig hajtottuk egymást, küzdöttünk az első helyért.

 

Fotók: Spartan Race Hungary

Mi volt a legnagyobb kihívás?

Az, hogy saját magamnak megfeleljek, ez rendben is volt. Egyébként izgultam, hogy ne járjak úgy, mint délelőtt a superen, ahol begörcsölt a lábam, de szerencsére nem adódott semmiféle probléma.

Hogy tetszett a pomázi Spartan, először vett részt rajta?

Igen, először versenyeztem Pomázon, nagyon tetszett minden. Egy farmon versenyeztünk, varázslatos volt a hangulat. Szeretem az állatokat, így külön örültem, hogy a két futás között oda lehetett menni hozzájuk és simogatni őket. A Holdvilág-árok a közelben csodálatos hely, ide is elmentem. Kiváló volt minden, biztos vagyok benne, hogy a jövőben visszatérek.

Fotók: Spartan Race Hungary

Milyen célokat tűzött ki maga elé a jövőre? Lesz még versenye ebben az évben?

Idén már nem versenyzek, ám mivel nem szeretek pihenni, nem lassítok, folyamatosan edzek. Készülök a jövő esztendőre, valószínűleg márciusban lesz az első versenyem, de ez változhat még. Az biztos, hogy keményen dolgozom, hogy elérjem a céljaimat.

Legfrissebb hírek

Tóth Attila: Sohasem a helyezések motiváltak

Csupasport
Tegnap, 16:57

A napfelkelte erőt adott neki, a hajrában lépett előre a vb-n

Csupasport
2025.11.11. 17:00

Korosztályos aranyérem és országos csúcs a 24 órás vb-n

Csupasport
2025.11.10. 14:51

Jön minden idők legnagyobb létszámú hazai föld alatti futóversenye

Csupasport
2025.11.07. 13:39

Presztízsértékű volt neki a verseny, érmet nyert rajta

Csupasport
2025.11.04. 16:33

Átszúrta egy faág a cipőjét, ennek ellenére nyert 80 kilométeren

Csupasport
2025.11.03. 21:02

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
2025.10.22. 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12
Ezek is érdekelhetik