A bringás gyerekülés aranyszabályai

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2021.05.28. 17:54
Van, aki túl nagyot vásárol, mások pedig figyelmen kívül hagyják a bringa és a gyerek képességeit, illetve sajátosságait. Pedig ha néhány apró dologra odafigyelünk, pofonegyszerű lesz a dolgunk, amit a csemete is meghálál.

Nézzük, mit javasol Árva János, a Magyar Kerékpárosklub tanácsadója.

1. tipp: legyen alkalmas a kerékpár!
Először nézzük meg, hogy a bringa, amelyre gyerekülést szeretnénk tenni, alkalmas-e arra, hogy csemetét szállítson, s amennyiben igen, milyen típusú gyerekülést rögzíthetünk rá. Példának okáért egy karbonvázas országúti kerékpár egyszerűen nem alkalmas arra, hogy gyerekülést tegyünk rá. Ha beletennénk egy húszkilós gyereket, azonnal felborulna.

2. tipp: ellenőrizzük, milyen ülést rögzíthetünk a bringára!

Azt is nézzük meg, hogy kerékpárunk milyen ülőalkalmatosság rögzítésére alkalmas. A felerősítés módja szerint legalább négy-öt ülés van jelenleg forgalomban, bátran válasszunk ezek közül. Az ülést tehetjük a kormányra, a nyeregvázcsőre vagy a hátsó csomagtartóra is. Az ülés kiválasztása előtt mérjük le a kormány hosszát vagy a váz méretét.

3. tipp: olvassunk utána!
Ha sikerült kiválasztanunk a leginkább megfelelőt, magazinokban, illetve internetes fórumokon nézzünk, olvassunk utána, mit írnak róla a felhasználók. Ne felejtsük, minden típusú gyerekülésnek van előnye és hátránya is, ezt mindenféleképpen érdemes mérlegelnünk.

Megjelent a Bringázás 2021 kiadvány, amelyben további érdekességeket is talál a kerékpározásról. Kapható az újságosstandokon.


4. tipp: használtat ne!
Ha lehet, ne vegyünk használt gyerekülést, még akkor sem, ha úgy hirdetik, alig használt. Elképzelhető, hogy korábban estek vele, s bár ez nem látszik rajta, lehet, hogy a rögzítőszerkezet megsérült.

5. tipp: jól rögzítsük és teszteljük!
Megfelelő módon rögzítsük az ülést a kerékpárra, és ha kell, kétszer is ellenőrizzük, jól szereltünk-e fel mindent. Ha ezzel megvagyunk, rakjunk egy öt- vagy tízkilós krumpliszsákot az ülésbe, majd tegyünk néhány próbakört, így tesztelve az ülést és a bicikli teherbíró-képességét.

6. tipp: ne feledkezzünk meg a biztonsági övről!
Bármilyen hosszú utat teszünk is meg, még akkor is, ha csupán néhány métert, mindig figyeljünk arra, hogy gyermekünket megfelelően rögzítsük az üléshez! Különösen ügyeljünk arra, hogy a pici lába ne himbálózzon, és semmi se lógjon le a bringáról (cipőfűzője, játéka).

7. tipp: ne vegyük le a szemünket a gyerekről!

Soha ne hagyjuk őrizetlenül a bringát úgy, hogy a gyerek bent van az ülésben! Akkor is figyeljünk rá, amikor elővesszük a lakáskulcsot vagy éppen levesszük a bringáról a csomagot. Elég, ha félrefordítja a fejét, és máris borul a bringa.

8. tipp: ellenőrizzük a rugózást!
Ha hátsó csomagtartóra szerelhető gyerekülést választunk, ellenőrizzük, hogy megfelelő a rugózása és van némi lengéscsillapítása, máskülönben még a lelket is kirázza utasából.

9. tipp: rendszeresen ellenőrizzük az ülést!
A biztonságos utazás érdekében félévente vagy 500-1000 kilométerenként nézzük meg, megfelelően tartanak-e a csavarok és a rögzítések!

10. tipp: látszódjon a lámpa!
Sokan nem figyelnek arra, hogy amikor felszerelik az első vagy a hátsó ülést, rálóg a kerékpár lámpájára vagy fényvisszaverőjére. Ezt megelőzendő, vegyünk kiegészítő lámpakészletet a gyerekülésre vagy olyan helyre rögzítsük a lámpát, ahová már nem lóg le az ülés.

Ráadástipp: szerezzünk be hasznos kiegészítőket!
Ha az alapokkal megvagyunk, jöhetnek a kiegészítők. Próbáljuk ki például a dupla kitámasztót, amely biztonságosabban tartja a bringát, amikor be- vagy kirakjuk a gyereket.


Plexi a bogarak ellen


Az előre szerelhető ülések előnye, hogy gyermekünk lát mindent, mi is őt, így beszélgetni is tudunk vele. A legjobb, ha az ülés elé egy plexit szerelünk, így nem röpülnek a bogarak a kicsi szájába-szemébe, és a menetszél sem vág az arcába. Hátránya, hogy a kicsik hamar kinövik, illetve a felnőtteknek kényelmetlenebb a pedálozás. Bár leginkább az ülés súlyától és méretétől függ, hány éves korig ültethetjük a gyermeket előre, kétéves kor után érdemes a hátsó ülést választanunk.


CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik