csupasport bannerhátsófüves banner

Főiskolás lány ötezres expedíciója

2019.11.05. 16:33
null
Pákozdi Izabella a napokban – egyéves felkészülés után – felmászott a Kirgizisztánban magasodó Juhin-hegy csúcsára, előtte a Grossglockner volt a legmagasabb hegy, amelynek tetején járt.

A Kisalföld jelentetett meg interjút Pákozdi Izabellával, amelyből kiderül, hogy a főiskolás – első magyar nőként – feljutott a Kirgizisztánban magasodó, 5130 méteres Juhin-csúcsra. A hölgyet néhány évvel ezelőtt édesapja kísérte be egy mászóterembe, s arra kérte az edzőket, izmosítsák meg a lányát, mert olyan vékony, hogy elfújja a szél.

„Tizenhét éves voltam, és valamilyen erősítő sportot kerestem a nyárra – kezdte Pákozdi Izabella. – Apu vitt be a mászóterembe, és tényleg nagyon vékony voltam. Megtetszett a családias hangulat, a társak rögtön befogadtak. Kovács Albert volt az edzőm, egy hónap teremben gyakorlás után kivitt a Bakonyba sziklát mászni. Ereszkedtünk, szereltünk, de nem volt benne gyakorlatom, előtte nem futottam, nem túráztam, kifejezetten kényelmetlen volt a helyzet. Ügyetlennek, erőtlennek éreztem magam, nem is értettem, mit keresek ott. De az edzőm, nem hagyta, hogy elhatalmasodjon rajtam a kétségbeesés, s nem sokkal később már a Schneebergen találtam magam. Ez volt az első komoly hegymászásom, nem találtam ott sem a helyem.”

További részleteket megtudhat a Kisalföld cikkéből.

Fotó: Kisalföld

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Tíz év alatt a negyedik válogatottól távozott a horvát futball-legenda

Minden más foci
2026.08.25. 14:24

Gyász: meghalt a világhírű hegymászó, lavina sodorta el a Broad Peaken

Egyéb egyéni
2026.08.01. 21:54

Mire figyeljen, aki magashegyi túrára indulna?

Csupasport
2026.07.10. 16:03

Hova menjen először, aki kipróbálná a hegymászást?

Csupasport
2026.06.16. 17:48

Miként váltsunk a túrázásról hegymászásra?

Csupasport
2026.05.31. 16:59

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
2026.05.21. 22:35

Így vágjunk neki a magashegyi túrázásnak

Csupasport
2026.05.01. 17:52

Megújult mászótanfolyamokkal erősít a Climbers 2026-ra

Egyéb egyéni
2026.01.28. 08:07