FTC: biztos a csoportkör, még két selejtezős párharc jön

Vágólapra másolva!
2021.07.27. 21:04
null
Peter Stögerrel is európai kupa csoportkörébe jutott a Ferencváros (Fotó: fradi.hu)
A BL-selejtező 2. köréből való továbbjutásával a Ferencváros biztossá tette szereplését valamelyik európai kupasorozat csoportkörében.

 

A Zalgiris Vilnius elleni összesített 5–1-es sikerrel a Ferencváros a Bajnokok Ligája-selejtezősorozat harmadik körébe lépett, amelyben a cseh Slavia Praha lesz az ellenfele.

A párharc első meccsét Budapesten rendezik jövő hét kedden vagy szerdán, míg a visszavágó augusztus 10-én lesz Prágában.

Amennyiben a Ferencváros túljut a cseh bajnokon, úgy a Bajnokok Ligája-rájátszásba kerül, az esetleges ellenfelet augusztus 2-án sorsolják.

Ha a magyar bajnoknak túl nagy falat lesz a cseh együttes, akkor az Európa-liga-rájátszásába esik ki, nyertes párharc esetén az El, vereség esetén pedig az Európa-konferencialiga csoportkörébe jut.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
VISSZAVÁGÓ

FK Zalgiris Vilnius (litván)–Ferencváros 1–3 (0–1)
Vilnius, LFF Stadion, 2000 néző. Vezette: Lambrechts (belga)
ZALGIRIS: Gertmonas – Mikoliunas, Ljubiszavljevics, E. Diaw, Bopesu – Onazi (T. Kis, 62.), Uzela, Verbickas – Kyeremeh (Jarusevicius, 88.), Sylvestr (Tadic, 62.), Vidémont. Vezetőedző: Vlagyimir Cseburin
FTC: Dibusz – Wingo, Blazic (Vécsei, 77.), S. Mmaee, Csontos – Haratin, Somália (Sigér D., 57.), Zachariassen – Uzuni (Mak, 76.), R. Mmaee, Nguen (Zubkov, 69.). Vezetőedző: Peter Stöger
Gólszerző:
E. Diaw (90+2.), ill. R. Mmaee (43., 72.), Mak (90+4.)

Továbbjutott: a Ferencváros, 5–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Mátyás és Funar városában – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
9 órája

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 20:43

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
2025.07.11. 19:24

Közleményt adott ki a Kolozsvár ellen megsérült játékosai állapotáról a Paks

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 15:03

Megszületett az egyezség az arab kérővel Saldanha klubváltásáról – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 11:29

„Sok játékszituációban látszott, hogy a CFR a jobb csapat” – román sajtóvisszhang

Európa-liga
2025.07.11. 09:07

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
2025.07.10. 22:57

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
2025.07.10. 21:46
Ezek is érdekelhetik