Dortmund: a Bundesliga- után a BL-rekordra is rámehet a 16 éves tehetség

K. T. I.K. T. I.
2020.11.23. 15:32
null
Moukoko a Bundesligában szombaton debütált (Fotó: AFP)
Ha kedden pályára lép a Bajnokok Ligájában a Club Brugge ellen, rekordot dönthet Youssoufa Moukoko, a Borussia Dortmund labdarúgócsapatának 16 éves tehetsége – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

A Bundesligában második helyen álló klub benevezte a BL-keretébe a csatárt, aki múlt pénteken ünnepelte a 16. születésnapját, szombaton pedig a valaha volt legfiatalabb játékos lett, aki pályára lépett a német bajnokságban. Lucien Favre vezetőedző Berlinben a 85. percben küldte be csereként Moukokót a Hertha ellen 5–2-re megnyert mérkőzésen – olvasható az MTI híre.

A távirati iroda emlékeztet, a támadó kedden nem is kap lehetőséget a Brugge ellen, akkor is lesz még esélye megdönteni a korrekordot, amelyet Celestine Babayaro tart 1994 óta. A nigériai olimpiai bajnok az Anderlecht színeiben 16 évesen és 87 naposan játszott először a BL-ben.

Favre előzetesen annyit mondott, biztosan rotálni fogja a csapatát, mert az erőltetett menetben erre szükség van, szerinte 30 nap alatt 10 tétmérkőzést játszani nem könnyű feladat.

„Meglátjuk, hogy játszani fog-e, sok lehetőségünk van elöl" – idézte a kameruni születésű, német utánpótlás-válogatott Moukokóról elmondottakat az MTI

A legutóbbi körben a Borussia 3–0-ra verte a Brugge-t idegenben, és három forduló után vezeti az F-csoportot.

Legfrissebb hírek

Továbbra is remekel hazai pályán a Freiburg; fontos mérkőzést nyert meg a St. Pauli; ikszelt a Stuttgart

Német labdarúgás
2026.02.22. 21:45

Fodor Csenge megerősítette: addig nem lesz válogatott, amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány

Kézilabda
2026.02.22. 19:46

Simán megverte a Dortmundot, és csoportelső lett a Győr a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.22. 17:30

Két góllal vezetett a szünetben az RB Leipzig, de a ráadásban pontot mentett a BVB

Német labdarúgás
2026.02.21. 20:46

Meleg volt a végén a pite, de a Bayern München legyőzte a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.02.21. 17:41

Sorban dőlnek ki a Frankfurt játékosai

Német labdarúgás
2026.02.20. 18:59

Nem csitul a Vinícius körüli balhé: a rasszizmussal megvádolt játékos elmondta, miért takarta el az arcát

Spanyol labdarúgás
2026.02.18. 17:18

Az első félidő elején és végén is betalált a Dortmund, kétgólos előnyt szerzett a visszavágóra

Bajnokok Ligája
2026.02.17. 23:07
Ezek is érdekelhetik