BL: Nem tudunk sokat az FTC-ről, óvatosnak kell lennünk – Nedved

2020.10.01. 20:42
null
Pavel Nedved szerint a Juventusnak óvatosnak kell lennie (Fotó: AFP)
Mint megírtuk, a Ferencváros a G-csoportba került a labdarúgó Bajnokok Ligájában: a selejtezőből feljutó magyar bajnokcsapat ellenfele a Juventus, az FC Barcelona és a Dinamo Kijev lesz. Az eseményt követően az olasz és az ukrán klub képviselője is reagált a csoportra.

 

Ognjen Vukojevic, a Dinamo Kijev segédedzője már alig várja, hogy találkozzon Szerhij Rebrovval, akivel az ukrán egyesületnél pont „elkerülték” egymást.

„Szerintem jó a sorsolásunk. Európa két sztárcsapatát kaptuk, plusz harmadikként jött a Ferencváros, amit Rebrov irányít. Érdekes lesz a találkozó. Nehéz lesz természetesen, de nem mehetünk ki „felemelt kézzel”, a saját játékunkat kell játszanunk. Senkitől sem kell tartanunk. A BL-csoportkörben már Európa legerősebb csapatai vannak, úgyhogy igazából mindegy volt, melyik csoportba kerülünk.”

Pavel Nedved, a Juventus alelnöke a Barca és a Dinamo Kijev mellett szintén említést tett Rebrov gárdájáról.

Rebrov: Örülünk, hogy ilyen csapatok érkeznek Budapestre
Dibusz Dénes: Azt hiszem, meccsenként húsz kapura lövésre számíthatok
„Barca? Juve? Őket is meg lehet verni – a meccs után, bottal”

„Ami a Ferencvárost illeti, róluk nem tudunk sokat, de ismerve a magyar futballt, vélhetően sok tehetséges játékosa van a klubnak. Mindegyik meccsen oda kell figyelnünk, óvatosnak kell lennünk – a Bajnokok Ligájában az összes alakulat képes megnehezíteni a dolgod.”

Olekszandr Alijev, a Dinamo Kijev korábbi játékosa a sport.ua oldalának úgy fogalmazott, nem biztos benne, hogy az FTC és az ukránok között dől majd el a harmadik hely a csoportban.

„A Dinamo jó csapat. Rebrov azt mondta, szeretne velük egy csoportba kerülni, teljesült a vágya. Sokak szerint a harmadik helyért lesznek harcban, de nem hiszem, hogy ez feltétlenül a Ferencváros és a Kijev között dőlhet el. A futballban bármi megtörténhet, és manapság már egyik ellenfelet sem lehet lebecsülni. Ki kell menni a pályára, futballozni – és dicsőséget szerezni Ukrajnának.”

BAJNOKOK LIGÁJA, 2020–2021

A CSOPORTKÖR JÁTÉKNAPJAI
1. forduló:október 20. és 21.
2. forduló: október 27. és 28.
3. forduló: november 3. és 4.
4. forduló: november 24. és 25.
5. forduló: december 1. és 2.
6. forduló: december 8. és 9.

A pontos menetrendet pénteken, az Európa-liga csoportkörének sorsolása után teszik közzé.

A 2020–2021-ES BL-IDÉNY CSOPORTBEOSZTÁSA
A-CSOPORT B-CSOPORT C-CSOPORT D-CSOPORT
Bayern München Real Madrid FC Porto Liverpool
Atlético Madrid Sahtar Doneck Manchester City Ajax
Salzburg Internazionale Olympiakosz Pireusz Atalanta
Lokomotiv Moszkva Borussia Mönchengladbach Olympique Marseille FC Midtjylland
E-CSOPORT F-CSOPORT G-CSOPORT H-CSOPORT
Sevilla Zenit Juventus Paris Saint-Germain
Chelsea Borussia Dortmund FC Barcelona Manchester United
FK Krasznodar Lazio Dinamo Kijev RB Leipzig
Rennes FC Bruges FERENCVÁROS Istanbul Basaksehir
Legfrissebb hírek

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
22 órája

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00