BL: Bízunk abban, hogy Ryan Mmaee kedden már a segítségünkre lehet – Csercseszov

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2022.08.08. 13:42
null
Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző beszélt a sérültek állapotáról (Fotó: Szabó Miklós)
Kedd este 20 órától rendezik meg a Ferencvárosi TC–Qarabag párharc visszavágóját a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében. A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző és Vécsei Bálint válaszolt az újságírók kérdéseire.

A Ferencváros középpályása, Vécsei Bálint szerint erős csapatot fogadnak kedden.

„Az utóbbi években sikerrel vették ezeket az akadályokat, de mi is megmutattuk az elmúlt három-négy esztendőben, hogy velünk is kell számolni. Nagyon erős a támadójátékuk, tudtuk eddig is, hogy képzett játékosok, ám ők is sebezhetőek. Most mi leszünk hazai pályán, ami nagyon nagy előny, hiszen tudjuk, mekkora erőt adhatnak nekünk a szurkolók. Arra készülünk, hogy dominálni fogunk, és nyerni szeretnénk.”

A Nemzeti Sport kérdésére válaszolva azt is elárulta, hol látja sebezhetőnek az azeri bajnokcsapatot.

„A támadójátékuk kiemelkedő, de úgy érzem, hátul sebezhetőek. Támadásban nekünk is megvan a sebességünk ahhoz, hogy kontrajátékban vagy felállt védelem ellen is jók legyünk. Készülünk minden eshetőségre.”

Vécsei szerint jót tett az együttesnek, hogy nem kellett az elmúlt hétvégén pályára lépniük bajnoki mérkőzésen a ZTE ellen, mert így maradt idejük a mentális és fizikai felkészülésre.

Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző nem tart attól, hogy visszatérhetnek a Qarabag hiányzó alapemberei, szerinte nem ez fog szerepet játszani a keddi visszavágón. A sérültekről is beszélt:

„Az UEFA-nak leadott listán már nem lehet változtatni, így nem lesz a keretben változás. Henry Wingo ezért nem léphet pályára kedden, de már a csapattal edz, remélem, a következő bajnokin már bevethető lesz. Ryan Mmaee már szerepelt a listán, csak az azerbajdzsáni egészségügyi beutazási szabályok miatt nem jöhetett velünk az első meccsre, ezért játszott a második számú csapatunkban. A kispadon már ott lesz, bízunk benne, hogy a segítségünkre lehet. Az első találkozón megsérült Mats Knoester már tegnapi is a csapattal kezdett, míg Samy Mmaee egyelőre külön készült. Van még huszonnégy óránk, hogy bevethető állapotba kerüljenek.”

Hozzátette: a párharc sikeres megvívásához a játék minden elemében fejlődniük kell.

„Nagyon kell koncentrálnunk, hogy megfelelő ideig fenntartsuk játékban ugyanazt a színvonalat. Ez most egy teljesen új mérkőzés lesz, nem szabad a korábbiakból kiindulni. A pályán pedig kiderül, hogy melyik gárda akarata érvényesülhet. A legfontosabb persze a győzelem, amiben nem feltétlenül játszik szerepet, hogy kinél hány százalékban van a labda.”

VÉCSEI BÁLINT ÉS SZTANYISZLAV CSERCSESZOV SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A FERENCVÁROS EDZÉSÉNEK SAJTÓNYILVÁNOS RÉSZE

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

QARABAG (AZERI)–FERENCVÁROS 1–1 (1–1)
Baki,
Tofiq Bahramov Stadion, 29 500 néző. Vezette: Ekberg (svéd)
QARABAG:Mahammadaliyev – Vesovics, Mustafazade, B. Hüseynov, Bayramov – Qarayev, M. Jankovics (Júlio Romao, 84.), Ozobic (Seydayev, 79.) – Owusu, Wadji (Leandro Andrade, 90+3.), Zoubir. Vezetőedző: Qurban Qurbanov
FERENCVÁROS: Dibusz – Botka, S. Mmaee (Thelander, 57.), Knoester (Kovacevic, 67.), Civic – Esiti, Laidouni (Besic, 88.) – A. Traoré, Zachariassen, Nguen – F. Boli (Vécsei, 67.). Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Gólszerző: Owusu (34.), ill. F. Boli (17.)

BL-SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ

Augusztus 9., kedd
20.00: FERENCVÁROSI TC–Qarabag (azeri)
Az első mérkőzésen
Qarabag (azeri)–FERENCVÁROSI TC 1–1

Legfrissebb hírek

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2 órája

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:22

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 8:56

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26