BL: Schäfer András csapata a Hertha otthonában játssza a meccseit – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.04. 16:37
null
A berlini Olimpiai Stadion (Fotó: Getty Images)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) érdekelt Union Berlin hivatalos honlapján közölte, hogy a városi rivális Hertha otthonául szolgáló Olimpiai Stadionban fogja játszani hazai mérkőzéseit a Bajnokok Ligája főtábláján.

 

A fővárosi klub elnöke, Dirk Zingler a klubtagokhoz címzett – s a klubhonlapon nyilvánosságra hozott – levelében úgy fogalmazott, hogy az UEFA áldását adta arra, hogy a főképp állóhelyekkel operáló Alte Försterei Stadionban BL-mérkőzéseket rendezzenek, de ez együtt járt volna a befogadóképesség csökkenésével. Így végül – annak dacára, hogy a klub ezer szállal kötődik a 22 ezer néző befogadására alkalmas létesítményhez – az a döntés született, hogy a fővárosi együttes a 74 ezres befogadóképességű Olimpiai Stadionban fogadja ellenfeleit a legrangosabb kontinentális kupasorozatban. A legfőbb indok az volt, hogy a lehető legtöbb Union-szurkoló átélhesse a klub történetének első BL-szereplését.

Eközben az Union Berlin játékosai elkezdték a felkészülést a következő idényre. A mögöttünk hagyott idényt a Bundesliga 4. helyén záró csapat edzőközpontjában megjelent a sérüléséből lábadozó magyar válogatott középpályás, Schäfer András is.

 


 

Legfrissebb hírek

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
16 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27

Spanyol vezetőedző vette át a BL-ből kiesett Frankfurt irányítását

Német labdarúgás
2026.01.30. 19:30
Ezek is érdekelhetik