BL: korábbi csékája szerint a Bayern nincs a favoritok között

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.18. 10:46
null
A Bayern München nincs a Bajnokok Ligája favoritjai között Effenberg szerint (Fotó: AFP)
A csapat korábbi kapitánya, Stefan Effenberg úgy véli, a Bayern München nem tartozik a favoritok közé a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

 

„Leszögezem, hogy továbbjutnak a csoportjukból és méltóképpen képviselik majd a német futballt” – mondta a volt játékos a t-online.de portálnak.

„Természetesen újra a végső győzelem a céljuk, de jelenleg még vannak erősebb együttesek náluk” – tette ugyanakkor hozzá az 50 éves Effenberg, aki 2001-ben BL-t nyert a bajorokkal.

Szerinte a címvédő Real Madrid, továbbá az FC Barcelona, az Atlético Madrid és a Manchester City tartozik az esélyesek közé.

„Mögöttük azonban van jó néhány csapat, amely megnyerheti a sorozatot, ha minden összejön neki. Ebbe a körbe sorolom a Bayernt, a Liverpoolt, a Juventust és a Paris Saint-Germaint is Thomas Tuchellel” – fogalmazott a 35-szörös válogatott Effenberg, aki 1990 és 1992, majd 1998 és 2002 között játszott a müncheni gárdában.

A Bayern München szerdán mutatkozik be a BL E-csoportjában, amelyben az Ajax, az AEK Athén és első ellenfele, a Benfica szerepel.

SZEPTEMBER 19., SZERDA

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
E-CSOPORT
18:55:
Ajax (holland)–AEK Athén (görög) (Tv:Spíler1)
21:00: Benfica (portugál)–Bayern München (német)
F-CSOPORT
18:55:
Sahtar Doneck (ukrán)–Hoffenheim (német) (Tv:Spíler2)
21:00: Manchester City (angol)–Lyon (francia)
G-CSOPORT
21:00:
Real Madrid (spanyol)–Roma (olasz) (Tv: M4 Sport)
21:00: Viktoria Plzen (cseh)–CSZKA Moszkva (orosz) (Tv:Spíler1)
H-CSOPORT
21:00:
Young Boys (svájci)–Manchester United (angol)
21:00: Valencia (spanyol)–Juventus (olasz) (Tv:Spíler2)

Legfrissebb hírek

Félidőnként egy gól a stuttgarti kapuban, a Bayerné a német Szuperkupa

Német labdarúgás
2025.08.16. 22:33

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

„A kluboknak erőt kell mutatniuk!” – Rummenigge szerint a játékosok túl nagy hatalmat kapnak

Német labdarúgás
2025.08.11. 14:30

Felkészülés: csúnyán elpáholta a Tottenhamet a Bayern

Minden más foci
2025.08.07. 20:46

Bayern: megműtütték Pavlovic szemgödrét, több hetes kihagyás vár rá

Német labdarúgás
2025.08.02. 14:20

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
2025.08.01. 21:39

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19
Ezek is érdekelhetik