BL: a drukkereket felhúzta, amit Hazard tett a szünetben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.10. 10:34
null
A Sun így tálalta
A Sun vezető anyagban foglalkozik Eden Hazard szünetbeli mezcseréjével, ami igencsak felbőszítette a Chelsea szurkolóit a PSG elleni szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

A nem túl emlékezetes produkciót nyújtó Eden Hazard-t már akkor, majd a 77. percbeli lecserélésekor is kifütyülte a Chelsea-drukkerek egy része.

Hazard – akivel kapcsolatban már korábban pedzegette a sajtó, hogy a PSG-be tart – Ángel Di Maríával cserélt mezt, miközben az első félidő végén az öltözőbe tartottak.

A drukkerek azt nehezményezték, hogy ott és akkor ez volt számára a legfontosabb. A téma a közösségi oldalakon is előkerült – vannak, akik támadják, vannak, akik a védelmükbe veszik a belga labdarúgót.

Guus Hiddink Chelsea-menedzser nem akadt fenn azon, ahogyan a közönség reagált a két játékos húzására.

„Igen, én is értesültem a mezcseréről, nem kellett volna megtörténnie, de vannak olyan országok, ahol ezzel nem várják meg a meccs végét. Valószínűleg mindketten csináltak már ilyet korábban is, szóval nem kell túlreagálni a dolgot. De persze a közönségnek mindig joga van kifejezésre juttatni a véleményét” – mondta Hiddink.

A szünetbeli mezcseréléskor 1–1-re állt a mérkőzés, a végén a PSG 2–1-re nyert, és kettős győzelemmel jutott be a negyeddöntőbe.

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
5 órája

Dembélé bizakodik, hogy játszhat a budapesti BL-döntőben

Bajnokok Ligája
9 órája

Luis Enrique szerint nagyszerű lesz a budapesti BL-döntő

Bajnokok Ligája
18 órája

Hírt adott Dembélé állapotáról a PSG – nem tűnik súlyosnak az aranylabdás támadó sérülése

Francia labdarúgás
2026.05.18. 18:13

„Most egy kicsit élvezzük” – Luis Enriquének csupán egy trófea hiányzik az új PSG-rekordhoz

Francia labdarúgás
2026.05.14. 11:29

A PSG megszerezte története 14. bajnoki címét a francia élvonalban

Francia labdarúgás
2026.05.13. 22:58

Désiré Doué döntött, a PSG hajszálnyira az újabb bajnoki címtől

Francia labdarúgás
2026.05.10. 23:19

PSG: Luis Enrique nem ment el a saját születésnapi bulijára

Bajnokok Ligája
2026.05.08. 11:49
Ezek is érdekelhetik