Atlétika: 18 év után megdőlt a 100 méter magyar női csúcsa – videó

MTI/R. P.MTI/R. P.
2022.05.26. 20:37
null
Takács Boglárka óriásit futott (Fotó: Dömötö Csaba, archív)
Takács Boglárka szenzációs versenyzéssel 11.37 másodpercre javította a 100 méteres női síkfutás magyar csúcsát a Sankt Pölten-i nemzetközi atlétikai versenyen.

A magyar szövetség beszámolója szerint a BHSE húszéves sprintere Szabó Enikő 2004 óta fennálló 11.41-es rekordját adta át a múltnak.

„Nagyon jó körülmények voltak, minden adott volt, hogy jót fussak. Örülök az időeredménynek, és annak, hogy még csak május van, de már most hétről hétre ennyire jól megy a versenyzés” – mondta a verseny után Takács az atlétika.hu oldalnak.

Hozzátette, a mostani futása nem volt hibátlan, így bízik abban, hogy lesz még ennél gyorsabb is.

„November óta a Honvéd színeiben versenyzem, felköltöztem Budapestre és immáron Németh Rolanddal készülök. Sok az új impulzus, új környezetben, új edzővel, új városban kezdtem meg az évet, és az eddigiek alapján kijelenthető, hogy nagyon jót tett a váltás. Jól sikerült a felkészülés, voltunk három hetet Portugáliában edzőtáborban, és sem sérülés, sem pedig betegség nem hátráltatott, így minden adott, hogy egy jó szezont tudhassak majd magam mögött” – beszélt az elmúlt fél évről a fiatal sprinter, akinek a célja a müncheni Európa-bajnokságra való kijutás.

A kontinentális versenysorozat ausztriai challengerviadalán Heffner Hédi 800 méteren ezüstérmes lett 2:07.52-es futásával, míg diszkoszvetésben Szikszai Róbert 61.70 méterrel, kalapácsvetésben pedig Pásztor Bence 73.26-tal bronzot nyert.

A vágtázó Illovszky Dominik 10.37 másodperccel ötödik lett százon.

A magyar csúcsot hozó futás

Legfrissebb hírek

Pedri és édesapja folytatta a megható hagyományt – videó

Foci vb 2026
23 órája

Madonna Ronaldinho és Ronaldo oldalán nyitotta, Shakira zárta – videón a vb-döntő félidei műsora

Foci vb 2026
2026.07.19. 22:49

Tűzijáték, Post Malone és IShowSpeed produkciói – videón a világbajnokság záróünnepsége

Foci vb 2026
2026.07.19. 21:15

Négy gól a szünet előtt, hat találat a fordulás után a bronzmérkőzésen – videók

Foci vb 2026
2026.07.19. 01:15

Videó: Enzo Fernández távoli bombája után Lautaro Martínez döntőbe fejelte Argentínát

Foci vb 2026
2026.07.15. 23:02

Videó: gyönyörű támadás végén Gordon szerzett vezetést Angliának

Foci vb 2026
2026.07.15. 22:32

Videó: lapot sem kapott ezért a belépőért Enzo Fernández

Foci vb 2026
2026.07.15. 21:30

„A nehéz utat választjuk, mint mindig” – egy kis angol önmarcang, derűlátással

Foci vb 2026
2026.07.15. 20:19