Watford: 37 évesen is hosszabbított az angol válogatott kapus

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.06.10. 07:01
null
Ben Foster 39 éves koráig maradhat watfordi (Fotó: AFP)
Mindenben megállapodtak egymással a felek, így 2022-ig meghosszabbította az eredetileg nyáron lejáró szerződését Ben Foster, a Watford kapusa. A Premier League-ben a kiesés elől menekülő együttesben a jelenlegi idényben 29, azaz a Watford összes eddig bajnokiján pályára lépett.

 

Foster az alacsonyabb ligás Racing Club Warwicknál kezdte a karrierjét, majd 18 évesen került az akkor negyedosztályú Stoke Cityhez, hogy 2005-ben már a Manchester United kapusának mondhassa magát. A „vörös ördögöknél” öt idény alatt 12 bajnokin, összesen 23 tétmeccsen jutott szóhoz, s bár nem volt főszereplő, kétszeres angol Ligakupa-győztesnek is mondhatja így magát.

Először épp az MU adta kölcsön a Watfordhoz, még a 2005–2006-os évadban, aztán maradhatott a 2006–2007-es kiírásra is, hogy egy birminghami kerülővel – amikor is a Birmingham City, majd hosszabb ideig a városi rivális West Bromwich Albion játékosa volt – 2018-ban vissza is térjen ide.

A klub színeiben 148 tétmeccsnél tart, ha kitölti új, 2022-ig szóló szerződését, a 200 is összejöhet számára. Igaz, ehhez 39 évesen is csaknem topformában kell teljesítenie.

Foster az angol válogatott kapuját nyolcszor védte, legutóbb 2014-ben.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik