Man. City: De Bruyne még ebben az idényben visszatérhet

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.05.17. 17:38
null
Kevin De Bruyne még a Chelsea elleni BL-döntő előtt visszatérhet a pályára. (Fotó: AFP)
A 29 éves belga támadó középpályás így pályára léphet együttese utolsó két, már tét nélküli bajnoki mérkőzésén – írja az MTI.

 

A Premier League-elsőséget korábban biztossá tevő City vezetőedzője, Josep Guardiola hétfőn elmondta, De Bruyne jól érzi magát, és a jövő szombati, Chelsea-vel szembeni portói BL-döntő előtt fontos, hogy játsszon.

„Az elmúlt két napban edzett, jól érzi magát. Kevin fontos tagja a csapatnak, meglátjuk, milyen állapotban van, és játékra alkalmas lesz-e"–fogalmazott a katalán tréner.

A manchesteriek kedden Brightonban szerepelnek, majd vasárnap az Everton ellen zárják a bajnokságot úgy, hogy az idény során először szurkolók előtt játszhatnak majd.

 


 

Legfrissebb hírek

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
9 órája

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
23 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:32

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57
Ezek is érdekelhetik