PL: meglepetés – a Burnley otthonában botlott a Man. City

Vágólapra másolva!
2018.02.03. 15:28
A Manchester City 1–1-es döntetlent játszott a Burnleyvel az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 26. fordulójában.

Pep Guardiola csapata nem meglepő módon azonnal magához ragadta a kezdeményezést, s elképesztő mezőnyfölényt alakított ki, ám helyzetet nem nagyon tudott kialakítani a betömörülő Burnley ellen.

A katalán menedzser egyébként csak hat cserét nevezett az összecsapásra, ami miatt a Sky Sportsnál szakértőként tevékenykedő Gary Neville ki is akadt, mondván, „ez egy vicc”.

A 22. percben egy szöglet után így is megszerezte a vezetést a City. Bernardo Silva passza után Danilo vállalkozott távoli lövésre, és 21 méterről mértani pontossággal a bal felsőbe csavart (1–0) – védhetetlen volt!


A 31. percben egyenlíthettek volna a hazaiak, de Ederson hatalmasat védett egy kapáslövésnél, az első félidő hosszabbításában pedig Sergio Agüero előtt támadt nagy lehetőség, ám az argentin csatár nem volt elég pontos a befejezésnél.

Guardiola együttese hiába irányított a második játékrészben is, megbosszulta magát, hogy a helyzeteit nem tudta gólra váltani – a 82. percben Jóhann Berg Gudmundsson egy jobb oldalról érkező beívelésre jó ütemben robbant be, és öt méterről kapásból a bal sarokba belsőzött (1–1).


A gólpassz egyébként a Ferencvárost is megjáró Matthew Lowton nevéhez fűződik.

Hiába próbálta begyötörni a három pontot jelentő találatot a Manchester City, a Burnley hősiesen kivédekezte a hátralévő perceket, s végül 1–1-es döntetlent játszott az éllovassal.

ANGOL PREMIER LEAGUE
26. FORDULÓ
Burnley–Manchester City 1–1
(Gudmundsson 82., ill. Danilo 22.)
KÉSŐBB
16.00: AFC Bournemouth–Stoke City
16.00: Brighton & Hove Albion–West Ham United
16.00: Leicester City–Swansea City
16.00: Manchester United–Huddersfield Town (Tv: Spíler Tv)
16.00: West Bromwich Albinon–Southampton
18.30: Arsenal–Everton (Tv: Spíler Tv)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 26 22 3 1 74–19 +55 69
2. Manchester United 25 16 5 4 49–18 +31 53
3. Liverpool 25 14 8 3 57–29 +28 50
4. Chelsea 25 15 5 5 45–19 +26 50
5. Tottenham 25 14 6 5 49–22 +27 48
6. Arsenal 25 12 6 7 46–34 +12 42
7. Burnley 26 9 9 8 21–23 –2 36
8. Leicester City 25 9 7 9 37–34 +3 34
9. Everton 25 8 7 10 28–40 –12 31
10. Bournemouth 25 7 7 11 28–36 –8 28
11. Watford 25 7 6 12 33–44 –11 27
12. West Ham 25 6 9 10 31–43 –12 27
13. Crystal Palace 25 6 8 11 23–38 –15 26
14. Newcastle 25 6 6 13 23–35 –12 24
15. Brighton & Hove Albion 25 5 9 11 18–34 –16 24
16. Stoke City 25 6 6 13 25–50 –25 24
17. Huddersfield Town 25 6 6 13 19–44 –25 24
18. Southampton 25 4 11 10 25–36 –11 23
19. Swansea 25 6 5 14 18–36 –18 23
20. West Bromwich Albion 25 3 11 11 19–34 –15 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik