PL: íme, ők válthatják Tuchelt a Chelsea kispadján

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.09.07. 13:51
null
A Chelsea Football Club vezetőségének listáján négy fő szerepel, mint leendő menedzser (Fotó: AFP)
Korábban beszámoltunk arról, hogy az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea FC menesztette menedzserét, Thomas Tuchelt. Ezt követően a találgatások azonnal megkezdődtek, ki válthatja a német szakembert.

Thomas Tuchel 2021 januárjában vette át a Chelsea irányítását, fél évvel később Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepelhetett, emellett nyert Európai Szuperkupát és klubvilágbajnokságot is. Az együttes jelenleg a 6. helyen áll a Premier League-ben, valamint vereséget szenvedett a Dinamo Zagrebtől a BL-ben.

A Todd Boehly vezette új tulajdonosi kör döntése amiatt is meglepő lehet, mert egy hónappal ezelőtt még szerződéshosszabbításról tárgyalt a német szakemberrel.

A mögöttünk hagyott átigazolási időszakban Tuchel több kulcsemberét is elvesztette, de csaknem 300 millióért újakat hoztak neki: csak a védelembe három új játékost kapott, akiket a menesztése miatt már ideje sem maradt beépíteni.

A Chelsea vezetősége – Fabrizo Romano, olasz újságíró értesülései szerint – megkereste a Brighton& Hove Albionjelenlegi menedzserét, Graham Pottert. A 47 éves szakemberrel repülőrajtot vett a Brighton, s jelenleg negyedik a Premier League tabelláján.

A Sky Sports információi szerint a klub engedélyt adott a Chelsea-nek, hogy tárgyaljon Potterrel.

Mellette több név is a Chelsea listáján szerepel, a pozícióra esélyesnek tarják még Mauricio Pochettinót, Zinédine Zidane-t és Brendan Rodgerst is.

SZAVAZÁS

Ön szerint ki lesz a Chelsea új menedzsere?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Angol fogadóirodák szerint a nyáron a PSG-t elhagyó argentin a legesélyesebb, őt követi Potter, majd Rodgers és Zidane.

Rodgers jelenleg a Leicester Cityt irányítja, amely ebben az idényben még nyeretlen, és egy ponttal a PL-tabella utolsó helyén áll.

Zidane-t nyár elején esélyesnek tartották a párizsiak kispadjára, ám Christophe Galtier érkezésével az az üzlet meghiúsult. A Real Madriddal sorozatban három Bajnokok Ligáját nyerő trénerről azonban azt mondják, arra vár, hogy átvegye a francia válogatott irányítását.

Legfrissebb hírek

Legyőzte a Chelsea-t, és nagy lépést tett a BL felé a Newcastle

Angol labdarúgás
1 órája

Arne Slot felrázná a rangadóra a bajnok Liverpoolt

Angol labdarúgás
7 órája

Fontos pontokat hullajtott el a City a Soton vendégeként; Watkins klubrekorder lett, Kerkezék rovására

Angol labdarúgás
20 órája

Szinte tét nélküli, mégis fontos meccs vár Kerkez Milosra

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:52

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
2025.05.09. 12:35

Premier League: a West Hamnél köthet ki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.08. 16:05

Először működik közre Premier League-meccsen a magyar származású játékvezető

Angol labdarúgás
2025.05.07. 08:52

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42
Ezek is érdekelhetik