PL: Dias az év játékosa, Guardiola az év menedzsere

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.05. 13:51
null
Rúben Dias lett az év játékosa a Premier League-ben (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2020–2021-es kiírásában a Manchester City lett a bajnok, amelyben oroszlánrészt vállalt a 24 éves Rúben Dias is, olyannyira, hogy a Premier League hivatalos oldalán bejelentette: a portugál védő lett az idény legjobb játékosa. A PL azt is bejelentette, hogy Pep Guardola az idény menedzsere lett.

 

Rúben Diasnak feltehetőleg egyik szeme sír, a másik nevet, hiszen bajnoki címet ünnepelhetett a Manchester Cityvel, ugyanakkor a Bajnokok Ligája döntőjét elbukták a Chelsea-vel szemben.

Ugyanakkor a Premier League az idényben nyújtott teljesítményét honorálva bejelentette: őt választották az év legjobb játékosának, ami portugálként korábban csak Cristiano Ronaldónak sikerült 2007-ben és 2008-ban.

A 24 éves játékos tovább növelheti díjainak számát, ugyanis a magyar válogatottal azonos csoportba (F-csoport) kerülő portugál válogatott címvédőként a nyári Európa-bajnokság egyik esélyesének számít.

A Premier League hivatalos oldalán azt is bejelentette, hogy a Manchester City edzőjét, Pep Guardiolát az év menedzserének választották.

Mellettük a PL Erik Lamelát jutalmazta az év gólja-díjjal, amelyet az Arsenal elleni rabona-mozdulattal szerzett találatáért kapott.

Az idén a Manchester Cityben kimagasló formában játszó – 28 bajnoki mérkőzésen 9 gól, és 5 gólpassz –, 21 éves Phil Fodent a Premier League legjobb fiatal játékosának választották.



Legfrissebb hírek

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
9 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
11 órája

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:43

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.10. 13:32

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36
Ezek is érdekelhetik