MU: Mourinho szerint Luke Shaw nem érti a játékot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.05. 12:01
José Mourinho, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere szerint angol válogatott hátvédjének, Luke Shaw-nak jobban kellene értenie a játékot.

A portugál szakember korábban azért kritizálta a futballistát, mert „nem elég elhivatott”. A keddi, Everton elleni 1–1-gyel zárult bajnoki után azt mondta róla, nem érti a játékot. A keddi, Everton elleni 1–1-gyel zárult bajnoki után azt mondta róla, nem érti a játékot.

„Shaw jól játszott a mérkőzésen, de az én agyamat használta. A pálya azon oldalán volt, ahol én is álltam, így minden döntést én hoztam helyette: mikor zárjon vissza középre, mikor maradjon a szélen, mikor támadja le az ellenfelet” – nyilatkozta az 54 éves edző, aki hozzátette, bár Shaw fizikailag és technikailag nagyon jó, ilyen idős korában már „sokkal jobban kellene értenie a játékot”.

A 21 éves, hétszeres válogatott védő 2014-ben szerződött a „vörös ördögökhöz”, a mostani szezonban mindössze kilenc bajnokin kapott lehetőséget.

A manchesteri csapat a Premier League ötödik helyén áll.

Legfrissebb hírek

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
5 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
2025.07.29. 20:47

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30
Ezek is érdekelhetik