MU: „Megérdemled, hogy jól bánjanak veled” – De Gea üzent a távozó kapustársának

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.06.06. 14:25
null
Romero (balra) többnyire a kupákban jutott lehetőséghez (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United a hivatalos honlapján bejelentette, Sergio Romero elhagyja a klubot. Kapustársa, a spanyol David de Gea a közösségi oldalain köszönt el argentin kollégájától.

 

„Sok szerencsét, Chiqui! Sok sikert kívánok neked, barátom. Megérdemled, hogy jól bánjanak veled az új kihívások során. Élvezd!”


Sergio Romero az elmúlt hat évben összesen 61 mérkőzésen védte a Manchester United kapuját, s remek statisztikával büszkélkedhet – csupán 27 gólt kapott, és 39 olyan mérkőzést hozott le, amikor az ellenfelek képtelenek voltak bevenni a kapuját.

Az argentin válogatottnak az elmúlt idényben már esélye sem volt pályára kerülni, hiszen az ígéretes angol, Dean Henderson és a spanyol David de Gea is előtte volt a kapusok rangsorában Solskjaernál.

A kapust 2015-ben még Louis van Gaal vitte Angliába, és korábbi sajtóhírek szerint az Aston Villa érdeklődött iránta.

Romero mellett egyébként még Joel Pereira, Jacob Carney, Mark Helm, Iestyn Hughes, Arnau Puigmal, Max Taylor és Aliou Traore is elhagyja az Old Traffordot.

A manchesteriek viszont nem engednék el a rutinos kapust, Lee Grantet és a spanyol középpályást, Juan Matát – mindkét játékossal tárgyalnak a lehetséges szerződéshosszabbításról.


Legfrissebb hírek

Bejelenthetik Szalai Attila érkezését; a Chelsea-től igazol az Arsenal – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
6 órája

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
21 órája

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
23 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:32

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
Tegnap, 11:05

Japán videójáték sztárja lett a magyar ikon

Minden más foci
Tegnap, 9:16

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
2025.07.09. 17:14
Ezek is érdekelhetik