MU: Jó vagyok, de kell egy klub, amelynél játszhatok - Falcao

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.24. 19:25
Radamel Falcao, a Manchester United labdarúgócsapatánál kölcsönben szereplő kolumbiai csatár állítja, nincs rossz formában és el tudja engedni a füle mellett a pletykákat, ám azt ő is tudja, előbb-utóbb találnia kell egy olyan csapatot, amelynél rendszeresen futballozhat.

Az MU-nál kölcsönben szereplő Falcaót a 2014–2015-ös idény végéig köti szerződés a manchesteri klubhoz, Louis van Gaal menedzser azonban egybehangzó brit lapértesülések szerint nem tart rá igényt, és a 29 esztendős csatár az AS Monacóhoz sem szeretne visszatérni.

„A szezon végeztével le kell ülnöm a vezetőséggel, át kell beszélnünk mindent. Én is hallottam a pletykákat, de nem foglalkozom velük, jelenleg csak a Manchester Unitedre koncentrálok. Semmi sem változott, tudom, hogy jó vagyok, éppen ezért nyugodt vagyok, de egy olyan csapatra van szükségem, amelynél rendszeresen futballozhatok” – mondta a kolumbiai Radio Caracolnak Radamel Falcao.

Mint arról beszámoltunk, Falcaót már több európai élcsapattal is összeboronálták, a Marca pedig biztosra veszi, hogy a játékos visszatér Spanyolországba, a brit The Sun szerint azonban lehetséges, hogy végül mégis marad a szigetországban, miután José Mourinho, a Chelsea menedzsere, valamint a Liverpool is gondolkodik a kolumbiai szerződtetésén.

„Boldog vagyok Manchesterben! Nem akarok olyan ígéretet tenni, amelyet nem tudok betartani, de azt elmondhatom, a végsőkig küzdeni fogok” – tette hozzá a „vörös ördögök” támadója.

Falcao a 2014–2015-ös idényben 19 bajnokin lépett pályára a Premier League-ben, ezalatt négyszer zörgette meg a hálót.

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
2025.08.01. 17:40

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17
Ezek is érdekelhetik