MU: egy nap, két szerzemény – a holland csodagyerek is érkezik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.08. 21:45
null
Tahith Chong a Feyenoord mezét a Manchester Unitedéra cseréli (Fotó: squawka.com)
A Premier League-ben szereplő Manchester United megszerezte a holland labdarúgás egyik legnagyobb ígéretének tartott Tahith Chongot. A Feyenoordot elhagyó 16 esztendős futballista az Instagram-oldalán számolt be róla, hogy a „vörös ördögöknél” folytatja a pályafutását.

 

„A jövő Manchester United-játékosa” – írta a közösségi oldalra Tahith Chong, aki ezzel teljesen egyértelművé tette, melyik klubban folytatja ígéretesen kezdődő pályafutását. A futballista már a profilképét is lecserélte az Instagramon, az új fotón az MU mezében látható.

 




Chong – amint arról áprilisban beszámoltunk – több nagy angol klub kívánságlistáján is szerepelt, a Manchester United nyerte meg az érte folytatott versenyfutást. A holland támadó értelemszerűen a klub ifjúsági csapatába kerül, ahol fejlődni tud és kis szerencsével, néhány év múlva a felnőttcsapat tagjává válhat.

Chong rendszeresen tagja a holland korosztályos válogatottaknak, az U17-es nemzeti csapatban már gólt is szerzett.

A hajviselete alapján Marouane Fellainire hasonlító futballista mindkét lábával jól bánik a labdával, a jobb és a bal szélen is bevethető, és a szakvélemények szerint sokkal többet tud a futballról, mint kortársai. Legfőbb erényei közé sorolják még, hogy robbanékony, nagyon jól lő távolról, valamint akkor is megállja a helyét, ha magasabb szinten kell teljesítenie.

A hollandok a következő Memphis Depayt látják benne – ami nem biztos, hogy hízelgő, ha az MU sztárjának manchesteri formájából indulunk ki, de a szakemberek minden bizonnyal a PSV-ben látott Depayra gondolnak.

A Manchester United Chong mellett a Villarreal elefántcsontparti középhátvédjét, Eric Baillyt is megszerezte a nap folyamán.

Legfrissebb hírek

Egy rúgott gól ismét nem volt elég a Manchester United győzelméhez, pontot mentett a West Ham

Angol labdarúgás
2025.12.04. 23:01

Amorim: Senki sem keményebb velem, mint én magammal

Angol labdarúgás
2025.12.03. 15:34

Fordított és nyert a Crystal Palace otthonában a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.11.30. 14:58

Örökzöld idézetek, legendás történetek – húsz éve halt meg George Best

Angol labdarúgás
2025.11.25. 12:14

Megpofozta a saját csapattársát az Everton játékosa, kiállították, de csapata így is megverte az MU-t

Angol labdarúgás
2025.11.24. 22:56

Döntetlent játszott a Tottenham és a Manchester United; magabiztosan nyert az Everton

Angol labdarúgás
2025.11.08. 18:02

Diallo lábában maradt a győztes gól, az elefántcsontparti szélső bombája egy pontot ért az MU-nak Nottinghamben

Angol labdarúgás
2025.11.01. 18:13

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.25. 20:27
Ezek is érdekelhetik