Liverpool: nem tartanak igényt a világbajnok hátvédre

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.05.06. 17:10
null
Közel hétmillió euróért cserébe szerezhette volna meg Samuel Umtitit (jobbra) a Liverpool (Fotó: AFP)
Az Anfield Central értesülései szerint Samiel Umtiti ügynöke felajánlotta a játékost a Liverpool számára, az együttes azonban nem tart igényt a Barcelona világbajnok középhátvédjére. A liverpooliak, igaz, szeretnék megerősíteni védelmüket, de elsődleges célpontjuk a RB Leipzig játékosa, Ibrahima Konaté.

 

A hír szerint a Liverpool mellett több európai top klubnak – mint például a Juventus, a Lyon vagy éppen a Lille – is beajánlotta a játékosügynök a 27 éves futballistát, akinek közel 240 ezer eurós fizetési igénye van. Samuel Umtiti jelenlegi piaci értéke a transfermarkt.de adatai szerint 10 millió euró, viszont nagyjából hétmillió eurós összegért cserébe is megválna tőle a Barcelona. Korábban már a Zenittel is szóba hozták a középhátvédet, ő azonban más együtteseket részesítene előnyben.

A Liverpool a jelenlegi idényben csupán a hetedik helyen áll az angol bajnokságban, a Bajnokok Ligájától pedig már a negyeddöntőben búcsúzott. Ennek fő oka, hogy Joel Matip, valamint Virgil van Dijk is súlyos sérüléssel küzd, de mellettük Joe Gomezre sem számíthatott Jürgen Klopp.

Legfrissebb hírek

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
9 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
11 órája

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:43

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.10. 13:32

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Kölcsönben folytathatja a Barcelona magyar kapusa – sajtóhír

Légiósok
2025.07.09. 09:42

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31
Ezek is érdekelhetik