Kétségbeesett edzőkeresésben – a Manchester United Alex Ferguson óta várja az igazit

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.12.12. 11:42
null
David Moyes, Ryan Giggs, Louis van Gaal, José Mourinho, Ole Gunnar Solskjaer, Michael Carrick (Fotók: AFP)
A Manchester United Sir Alex Ferguson távozása óta keresi csapata élére a megfelelő menedzsert, ám eddig mindenki belebukott a feladatba. Talán majd Ralf Rangnick?

 

Bár manapság ritka, hogy valaki évekig legyen ugyanannál a klubnál az első csapat vezetőedzője, vannak olyan karizmatikus, nagy hatású szakvezetők, akiket majdhogynem lehetetlen pótolni. Kiváló példa erre Sir Alex Ferguson, aki 1986-tól 2013-ig volt a Manchester Unitedet menedzsere. A bajnoki címet tizenháromszor, a Bajnokok Ligáját kétszer nyerte meg együttesével, a szurkolók a mai napig imádják, élő legenda a klubnál. Mindenképpen ott a helye az elmúlt évtizedek futballját leginkább meghatározó tíz edző között, a távozása óta keletkezett űrt azóta sem sikerült betölteni. Sőt, talán azt sem túlzás kijelenteni, hogy eddig mindegyik utódja megbukott. Összeállításunkban megnéztük, az elmúlt nyolc évben kik irányították a Manchester Unitedet, amely az idény végéig Ralf Rangnickkal próbál meg minél eredményesebben szerepelni.

DAVID MOYES

2013. július–2014 április
51 mérkőzés, 27 győzelem, 9 döntetlen, 15 vereség

A skót edzőt maga Sir Alex javasolta utódjának, ám ennyi év elteltével megállapítható, ennek megítélésében nagyot tévedett. Már az intő jel lehetett volna, hogy tizenegy év alatt semmit sem nyert az Evertonnal, és az úgynevezett Big Four (Manchester United, Chelsea, Arsenal, Liverpool) otthonában lejátszott 43 mérkőzéséből egyetlen alkalommal sem győzött. Mindenesetre utólag érdemes felidézni, mit mondott róla a kinevezésekor Sir Alex Ferguson.

„Amikor a jelöltekről beszélgettünk, egyhangúlag döntöttünk úgy, hogy Moyes a megfelelő ember a posztra. Becsületes ember erős munkamorállal. Régóta csodálom a munkáját, minden tulajdonsága megvan ahhoz, hogy a Manchester United menedzsere legyen” – mondta Ferguson, és Bobby Charlton is szuperlatívuszokban beszélt Moyesról.

A Manchester United hosszú távra tervezett, és hatéves szerződést kötött vele. Nem is kezdett rosszul, megnyerte a Community Shieldet, azaz a Szuperkupát, s ő lett az első menedzser a klub történetében, aki trófeát szerzett az első idényében. Mint később kiderült, ez volt az első és egyben az egyetlen, amelyet a United trénereként felemelhetett. A bajnokságban 15 forduló elteltével csak a 9. helyen állt a csapata, az Evertontól 21, a Newcastle-tól 41 év után kapott ki az Old Traffordon. Már akkor lehetett sejteni, hogy Moyes manchesteri szerepvállalása nem lesz sikertörténet. Sokaknál az is kiverte a biztosítékot, amikor a Liverpool elleni találkozó előtt az ellenfelet nevezte az összecsapás esélyesének. A szurkolók márciusban „Wrong One – Moyes out” (Rossz választás – Moyes távozzon) feliratú molinóval üzentek neki, de ő diplomatikusan csak annyit mondott, hogy még az út elején jár. Ebben viszont tévedett. A Bajnokok Ligájában a Bayern München ellen elveszített negyeddöntő jelentette a végállomást, a vezetőség tíz hónap után úgy döntött, meneszti Moyest, aki ötmillió font végkielégítést kapott. Az Everton ellen elszenvedett 2–0-s vereség volt az utolsó csepp a pohárban, akkor dőlt el, hogy a United a következő kiírásban biztosan nem indulhat a BL-ben. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a Manchester Unitednél 1986 novembere óta először fordult elő, hogy menesztették a menedzsert.

Érdekesség, hogy akkor Diego Simeone és Josep Guardiola mellett a később a Liverpoolhoz aláíró Jürgen Klopp is szóba került, mint lehetséges utód, de talán nem véletlen, hogy egyikük sem vállalta el a feladatot.

RYAN GIGGS
2014 május–2014 április
4 mérkőzés, 2 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség

A klub korábbi középpályását vészmegoldásként nevezték ki, így az idény végéig játékos-edzőként irányíthatta a csapatot. Sokan kíváncsiak lettek volna rá, hosszabb távon mire képes, ám végül nem kapta meg a lehetőséget a bizonyításra. Később még két évig segédedzőként dolgozott a klubnál, ám 2016 nyarán távozott, majd 2018 és 2020 között a walesi válogatott szövetségi kapitánya volt. David Moyesszal ellentétben az ő esetében nem lehet teljesen kizárni, hogy a jövőben visszatér a klubhoz. Utólag elárulta, elsírta magát az utolsó meccse után, és nehezen tudott aludni abban a rövid időszakban, amíg a csapatot irányította.

LOUIS VAN GAAL
2014 július–2016 május
103 mérkőzés, 54 győzelem, 25 döntetlen, 24 vereség

Nyilvánvaló volt, hogy David Moyes bukása után nemzetközileg elismert, tapasztalt edzőre van szükség. A választás Louis van Gaalra esett, aki a 2014-es világbajnokságon bronzérmet nyert a holland válogatottal, korábban BL-t az Ajaxszal és a Barcelonával, bajnok lett a Bayern Münchennel. Manchesterben azonban nem tudta megismételni korábbi sikereit. Első idényében tíz forduló után csak kilencedik volt a nyáron megerősített csapat, az idény végén a negyedik helyen végzett, ami az előző kiíráshoz képest legalább előrelépés volt. A következő évadban megnyerte ugyan az FA-kupát, de a Bajnokok Ligájában már a csoportkörben kiesett, a bajnokságban pedig csak ötödik lett a Manchester City mögött. Persze abban az idényben nem ez volt a legnagyobb meglepetés, hanem a Leicester bajnoki címe.

Májusban a vezetőség menesztette a holland szakvezetőt, akiről köztudott, hogy rendkívül makacs és keményfejű, ami a hírek szerint a United öltözőjében is sok bonyodalmat okozott. Több játékosa panaszkodott arra, hogy képtelen Van Gaal keze alatt futballozni, és a holland edző nem hagyja kibontakozni. A klub korábbi labdarúgója, Paul Scholes ezt úgy fogalmazta meg, hogy a futballisták is unatkoztak a pályán, és látszott, hogy nem élvezik a játékot. Az is beszédes, hogy Ferguson utolsó idényében 86 gólt szerzett a Manchester United a bajnokságban, Van Gaallal a második évadban mindössze 49-et... A holland edző később azt nyilatkozta a The Guardiannek, hogy a klub elárulta őt, és a vezetőség már decemberben eldöntötte, hogy kirúgja. Az egyik nagy problémának azt nevezte, hogy nem kapta meg azokat az igazolásokat, akiket akart, és az is beszédes, hogy szerinte a legjobb játékosa a kapus David de Gea volt. Ugyanakkor azt is elárulta, hogy összességében élvezte az Angliában töltött időszakot.

JOSÉ MOURINHO
2016 május–2018 december
144 mérkőzés, 84 győzelem, 32 döntetlen, 28 vereség

A portugál edző első idénye nem sikerült rosszul, a Szuperkupa és a Ligakupa mellett az Európa-ligát is megnyerte a csapattal, igaz, a bajnokságban csak a hatodik helyen végzett. A következő kiírásban a Premier League-ben második lett ugyan, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében azonban kiesett, miután az idegenben játszott gól nélküli döntetlen után a Manchester United hazai pályán 2–1-re kikapott a spanyol Sevillától. Ez hatalmas pofon volt a szurkolóknak, ám Mourinho még élvezte a vezetőség bizalmát, a következő idényben aztán egyre több kritikát kapott, miután együttese gyengén kezdte a bajnokságot, és az első három mérkőzéséből kettőt elveszített, ezért decemberben menesztették.

A The Sun információja szerint Romelu Lukaku kivételével minden játékos ujjongva fogadta Mourinho távozását, az élen Paul Pogbával, aki elég súlyos összetűzésbe került a portugál szakvezetővel. Azt pedig mondanunk sem kell, hogy Mourinho Manchesterben sem hazudtolta meg önmagát. Előfordult, hogy az őt kritizáló újságírót Hegel-idézettel szerelte le, de arra is volt példa, hogy felmutatta három ujját, és csak annyit mondott, egymaga több bajnoki címet nyert, mit a többi élvonalbeli menedzser együttvéve. Utólag ő is strukturális gondokat emlegetett, és arra panaszkodott, mint Van Gaal, vagyis hogy nem kapta meg a kellő támogatást. De az is sokatmondó, hogy a Uniteddel elért második helyet edzői pályafutása egyik legnagyobb sikerének nevezte.

OLE GUNNAR SOLSKJAER
2018 december–2021 november
168 mérkőzés, 91 győzelem, 37 döntetlen, 40 vereség

Előbb csak ideiglenesen nevezték ki, aztán majdnem három évig maradhatott. Az 1999-es BL-döntő hősével érthető módon türelmesebbek voltak a szurkolók, de a végén ők is belátták, hogy a norvég menedzser nem Manchester United-szintű edző. Bár Van Gaallal vagy Mourinhóval ellentétben könnyebben megtalálta a közös hangot a játékosaival, a csapat összességében gyengébben szerepelt vele a vártnál, és az is beszédes, hogy elődeivel ellentétben (leszámítva Giggset) egyetlen trófeát sem nyert a klubbal. Az első idényé­ben hatodik lett a csapattal a Premier League-ben, utána viszont a harmadik, majd a második helyen zárt, és az előző évadban döntőt játszott az Európa-ligában. Ám ez inkább a keret erejének volt köszönhető, nem az ő edzői kvalitásainak. Sokak szerint taktikailag sem volt elég képzett, és a játékosokkal sem tudott bánni, ugyanakkor az angol sajtóban egyöntetű vélemény az is, hogy a gyenge teljesítmény nem kizárólag az ő hibája. Ám a szurkolók természetesen abban bíznak, hogy az újabb edzőváltás megoldja a problémákat.

MICHAEL CARRICK
2021 november–2021 december
3 mérkőzés, 2 győzelem, 1 döntetlen, 0 vereség

Az ideiglenesen kinevezett korábbi középpályás tökéletes katonaként hozta, amit elvárhattak tőle, így nem kaphat szemrehányást. Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy hosszú távon is sikeres lett volna. Mindenesetre a Villarreal elleni győzelemmel a Manchester United biztossá tette a helyét a BL egyenes kieséses szakaszában, döntetlent játszott a Chelsea-vel és nyert az Arsenal elleni rangadón. Vagyis még azt sem lehet mondani, hogy Carrick könnyű meccseket kapott volna – de azt igen, hogy szinte hibátlanul megoldotta a rá bízott feladatot.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. december 11-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik