Gareth Bale: bokaszalag-szakadás

Vágólapra másolva!
2011.05.09. 17:31
null
Bale már a következő szezon kezdete előtt felépülhet (Fotó: Action Images)
Címkék
A Tottenham Hotspur hivatalos honlapján erősítette meg Harry Redknapp mai bejelentését, hogy Gareth Bale már nem léphet pályára ebben a szezonban. Az orvosi vizsgálatokon ma kiderült: az Angliában az év legjobb játékosának választott szélső bokaszalag-szakadást szenvedett.

 

„Nem hiszem, hogy látom még őt a pályán ebben a szezonban" – mondta a nap folyamán Gareth Bale-ről Harry Redknapp, a Tottenham menedzsere. A szakembernek igaza lett: a mai orvosi diagnózisok után kiderült, hogy a szezon legjobbjának megválasztott walesi biztosan nem játszhat a Manchester City, a Liverpool és a Birmingham City elleni bajnokin.

Bale ugyanis bokaszalag-szakadást szenvedett a Blackpool elleni bajnokin, amelyen Charlie Adam lépett oda kíméletlenül a futballistának, akit hordágyon vittek le a pályáról. Az tehát biztos, hogy a játékos lába nem tört el, mint ahogy azt korábban több más hírportál is állította.

A londoni klub tájékoztatása szerint bár a játékos felépülése hosszabb időt vesz igénybe, a következő szezon előtti felkészülésen már ott lehet a társaival.

BALE SÚLYOS SÉRÜLÉSE
Legfrissebb hírek

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
7 perce

Molnár Dóra hetedik lett 200 háton, Kós Hubert új országos csúccsal döntős 50 méteren

Vizes vb 2025
33 perce

Bayern: megműtütték Pavlovic szemgödrét, több hetes kihagyás vár rá

Német labdarúgás
35 perce

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
51 perce

Jövőre megcélozza a strandröplabda Európa-bajnoki részvételt Villám Lilla és Kun Stefánia

Röplabda
1 órája

Bűnösökből lettek csehszlovák hősök

Népsport
1 órája

Óriási fölénnyel nyerte az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Három fiatal játékosát is kölcsönadja az NB II-be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik