Everton: az MU korábbi csapatkapitánya lett az első nyári igazolás

Vágólapra másolva!
2023.07.13. 13:50
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Everton bejelentette az első nyári igazolását, aki nem más, mint a Manchester United egykori csapatkapitánya, Ashley Young.

A 38 éves 39-szeres angol válogatott bekk – aki fénykorában egy sorral feljebb játszott – az elmúlt két idényt az Aston Villánál töltötte, s mivel lejárt a szerződése, a liverpooli csapat ingyen szerezte meg. Ashley Young azért is döntött az Everton mellett, mert így ismét Sean Dyche kezei alatt játszhat, ahogyan még tinédzserként a Watfordnál.

Young 2011 és 2020 között játszott a Manchester Unitedben, a vége felé a csapatkapitányi karszalagot is megkapta. Ezt követően másfél évet az Internazionaléban futballozott, majd ingyen az Aston Villához került, ahol két teljes idényt húzott le. Az Evertonnal egy éves szerződést írt alá, jó eséllyel jövő nyáron befejezi profi pályafutását.

„Mindig elmondtam, hogy számomra a kor csak egy szám. Most is olyan fittnek érzem magam, mint korábban bármikor.”


Young eddig 422 Premier League-mérkőzésen szerepelt, s a maga 71 gólpasszával a 15. helyen áll az örökranglistán.


Legfrissebb hírek

Fontos pontokat hullajtott el a City a Soton vendégeként; Watkins klubrekorder lett, Kerkezék rovására

Angol labdarúgás
5 órája

Labdarúgás: kikapott az ukránoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
10 órája

Szinte tét nélküli, mégis fontos meccs vár Kerkez Milosra

Angol labdarúgás
16 órája

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
2025.05.09. 12:35

Labdarúgás: szombaton kezdődik az U10-es Bardolino Champions Cup

Utánpótlássport
2025.05.09. 08:59

Premier League: a West Hamnél köthet ki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.08. 16:05

Először működik közre Premier League-meccsen a magyar származású játékvezető

Angol labdarúgás
2025.05.07. 08:52

Moldovában futballoztak kollégáink

Minden más foci
2025.05.06. 21:42
Ezek is érdekelhetik