Cristiano Ronaldo gyönyörű szabadrúgása három pontot ért

Vágólapra másolva!
2009.02.21. 20:32
Hazai pályán 2–1-es győzelmet aratott a címvédő Manchester United a kiesés elől menekülő Blackburn Rovers ellen, ezzel nyolc pontra növelte előnyét a vasárnap játszó Liverpool előtt. Wayne Rooney góljára Roque Santa Cruz válaszolt, de Cristiano Ronaldo szépségdíjas szabadrúgása eldöntötte a három pont sorsát.
Ronaldo ismét bizonyította, hogy a világ egyik legjobbja
Fotó: Reuters
Ronaldo ismét bizonyította, hogy a világ egyik legjobbja
Ronaldo ismét bizonyította, hogy a világ egyik legjobbja
Fotó: Reuters
Ronaldo ismét bizonyította, hogy a világ egyik legjobbja
Azzal a tudattal lépett pályára a Manchester United a Premier League 26. fordulójában, hogy egy esetleges sikerrel nyolc pontra növelheti előnyét a vasárnap meccselő, második helyezett Liverpool előtt.

A három pont begyűjtése pedig nem tűnt lehetetlen feladatnak, hiszen a kieső helyen álló Blackburn Rovers látogatott az Old Traffordra. Persze nézhetjük ezt más szemszögből is: az élvonalbeli tagság megőrzéséért küzdő csapatok különösen veszélyesek lehetnek.

A meccs eleje a hazai drukkerek szája íze szerint alakult, hiszen Wayne Rooney a 23. percben megszerezte a vezetést – az angol csatár Nani gyönyörű passza után volt eredményes, miután a menteni igyekvő Ryan Nelsen lemaradt a labdáról.

Sokáig nem vezetett a United, ugyanis egy labdaszerzés után Roque Santa Cruz nagyon higgadtan fektette el a „vörös ördögök” kapusát, és 1–1-re alakította az állást – Edwin van der Sar góltalansági sorozata mégsem forgott veszélyben, hiszen Tomasz Kuszczak védte az MU kapuját.

A fordulás után egyre veszélyesebben támadott a Blackburn, de Kuszczak a kapufa segítségével hatástalanítani tudta a vendégek próbálkozásait – sőt a 60. percben ismét a Manchesternél volt az előny. Ráadásul szépségdíjas találattal!

Az aranylabdás Cristiano Ronaldo a bal oldalról, éles szögből végzett el egy szabadrúgást – lövése pedig védhetetlenül vágódott a Rovers kapujának bal felső sarkába. A folytatásban adódtak még kisebb-nagyobb helyzetek, de újabb gól már nem született, a portugál szélső gólja így három pontot ért a Manchester Unitednek.

PREMIER LEAGUE

26. FORDULÓ
Manchester United–Blackburn Rovers 2–1 (Rooney 23., Ronaldo 60., ill. Santa Cruz 32.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Manchester United 26 19 5 2 46–11 +35 62
2. Liverpool 25 15 9 1 41–17 +24 54
3. Chelsea 26 15 7 4 45–14 +31 52
4. Aston Villa 26 15 6 5 41–26 +15 51
5. Arsenal 26 12 9 5 38–25 +13 45
6. Everton 25 11 7 7 35–29 +6 40
7. Wigan 26 9 8 9 26–24 +2 35
8. West Ham 26 9 6 11 32–34 –2 33
9. Manchester City 25 9 4 12 42–34 +8 31
10. Sunderland 26 8 7 11 27–33 –6 31
11. Fulham 24 7 9 8 22–22 0 30
12. Bolton 26 9 3 14 29–38 –9 30
13. Hull City 25 7 8 10 31–46 –15 29
14. Portsmouth 26 7 7 12 29–43 –14 28
15. Newcastle 25 6 9 10 33–42 –9 27
16. Tottenham 25 6 7 12 26–31 –5 25
17. Stoke City 26 6 7 13 23–42 –19 25
18. Blackburn 25 5 8 12 28–42 –14 23
19. Middlesbrough 26 5 8 13 18–36 –18 23
20. West Bromwich Albion 25 6 4 15 24–47 –23 22

A TALÁLKOZÓ GÓLJAI

1–0, Rooney



1–1, Santa Cruz



2–1, C. Ronaldo

Legfrissebb hírek

Úgy fest, Cristiano Ronaldo marad az Al-Naszrnál, az MU-nál elkezdődött a nagytakarítás

Minden más foci
2025.06.09. 22:00

IFFHS: Cristiano Ronaldónak megvan a 36. trófeája

Minden más foci
2025.06.09. 13:57

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43

Cristiano Ronaldo bejelentette, hogy nem vesz részt a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
2025.06.07. 13:28

Nem mind arany, ami fénylik – a Cristiano Ronaldo-hatás Szaúd-Arábiára, 3. rész

Képes Sport
2025.06.02. 17:03

A Crystal Palace a csali, a Botafogo a célpont – ez lehet Cristiano Ronaldo jövője?

Minden más foci
2025.05.28. 14:22

A Cristiano Ronaldo-hatás: aranytojást tojó tyúk az aranybányában – a szaúdi futball, 2. rész

Képes Sport
2025.05.28. 12:49

„Ez a fejezet lezárult” – Cristiano Ronaldo egy klub-vb-s csapatban folytatja?

Minden más foci
2025.05.27. 06:48
Ezek is érdekelhetik