Az Arsenal csak gól nélküli döntetlenre volt képes a Wigan ellen

Vágólapra másolva!
2008.03.09. 19:06
Az Arsenal Wiganben hagyott két pontot a Premier League 29. fordulójában. A mérkőzés nem hozott látványos játékot, bár ebben a göröngyös talaj is nagy szerepet játszott. A találkozó döntő részében a vendégek irányították a játékot, ám helyzeteik közül egyet sem tudtak gólra váltani. A 0-0-s döntetlennek elsősorban a Manchester United örülhet, a „vörös ördögök” ugyanis egy meccsel kevesebbet játszottak londoni riválisunknál, így egy esetleges győzelemmel meg is előzhetik az „ágyúsokat.”
A küzdelemre nem lehetett panasz a mérkőzésen
Fotó: Reuters
A küzdelemre nem lehetett panasz a mérkőzésen
A küzdelemre nem lehetett panasz a mérkőzésen
Fotó: Reuters
A küzdelemre nem lehetett panasz a mérkőzésen

Az Arsenalnak kötelező lett volna a győzelem a Wigan otthonában, ugyanis az „ágyúsok” a Premier League 14. helyezett csapatához látogattak ezen a játéknapon.

Sérülés miatt Abou Diaby és Theo Walcott sem állt a piros-fehérek rendelkezésére: előbbi a Milan elleni, keddi Bajnokok Ligája-találkozón kapott egy rúgást a vádlijára, míg az angol egy csütörtöki edzésen dőlt ki a sorból.

Az összecsapást a vendégek kezdték lendületesebben, ám komoly gólhelyzetben nem kellett hárítania Chris Kirklandnek.

Az első igazán nagy lehetőség a 36. percben adódott, Cesc Fabregas fejesét csak bravúrral tudta kitolni a hazaiak kapusa.

A második játékrészben nem változott a játék képe: az Arsenal fölényben játszott, de a Wigan kapuja csak elvétve forgott veszélyben.

A fordulás után átvették az irányítást a kék-fehérek, ám ez elsősorban a labdabirtoklásban mutatkozott csak meg.

A játékosok mentségére legyen szólva, rendkívül rossz talajon kellett a csapatoknak megmérkőzniük, a rövidpasszos játékot nagyban nehezítette a rossz minőségű gyep.

A 65. percben cserére szánta el magát az „ágyúsok” vezetőedzője, Arsene Wenger, és pályára lépett a sérüléséből visszatérő Robin van Persie és Kolo Touré.

Az utolsó negyedórában nyomtak a londoniak, a Wigan csak másodpercekre tudta megtartani a labdát, a hazaiak már a döntetlennel is megelégedtek volna.

Az utolsó percben Fabregas találhatott volna a kapuba, de Kirkland védte a spanyol középpályás közeli lövését.

Az Arsenal döntetlenjével két pontra növelte előnyét a Manchester United előtt, bár a „vörös ördögök” egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

PREMIER LEAGUE

29. FORDULÓ
Wigan-Arsenal 0-0


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Arsenal 29 19 9 1 56-21 +35 66
2. Manchester United 28 20 4 4 58-15 +43 64
3. Chelsea 27 17 7 3 42-17 +25 58
4. Liverpool 29 15 11 3 53-20 +33 56
5. Everton 28 16 5 7 45-24 +21 53
6. Aston Villa 28 13 9 6 51-36 +15 48
7. Blackburn Rovers 29 12 10 7 38-35 +3 46
8. Manchester City 29 12 9 8 34-33 +1 45
9. Portsmouth 28 12 8 8 38-29 +9 44
10. West Ham United 28 11 7 10 31-30 +1 40
11. Tottenham Hotspur 27 8 8 11 49-45 +4 32
12. Middlesbrough 28 7 8 13 25-42 -17 29
13. Wigan Athletic 29 7 7 15 26-42 -16 28
14. Reading 29 8 4 17 34-55 -21 28
15. Newcastle United 29 7 7 15 30-55 -25 28
16. Sunderland 28 7 6 15 26-46 -20 27
17. Birmingham City 28 6 8 14 31-41 -10 26
18. Bolton Wanderers 28 6 7 15 28-42 -14 25
19. Fulham 29 3 11 15 26-49 -23 20
20. Derby County 28 1 7 20 13-57 -44 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik