NHL: bunyó az első másodpercben New Yorkban – videó

Vágólapra másolva!
2021.05.06. 08:49
null
A két csapat játékosai összesen 107 perc büntetést kaptak (Fotó: Getty Images)
A Winnipeg Jets 4–0-ra győzött Calgaryban szerdán, ezzel bejutott az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásába, miközben New Yorkban a Rangers és a Capitals játékosai már az első másodpercben (!) egymásnak estek. Anze Kopitar megszerezte ezredik pontját – jelentette az MTI.

A New York Rangers–Washington Capitals csata tömegbunyóval kezdődött, rögtön a kezdő bedobás után három pár esett egymásnak. Az ügy előzménye, hogy két nappal korábban a fővárosiak fenegyereke, Tom Wilson előbb Pavel Bucsnevicset, majd Artemij Panarint alattomos módon ütötte meg, utóbbi megsérült, ennek ellenére a liga mindössze 5000 dolláros bírsággal sújtotta az évi 4.1 millió dollárt kereső támadót. Az incidens után sokan Wilson eltiltását követelték.

BUNYÓVAL KEZDŐDÖTT A RANGERS–CAPITALS MECCS


Az első perc végén Wilsont Brendan Smith hívta ki ökölcsatára, és később is volt verekedés a paprikás hangulatú összecsapáson, amelynek hőse végül T.J. Oshie lett, aki édesapja egy nappal korábbi halála után mesterhármassal segítette győzelemre a Capitalst.

WILSON IS MEGKAPTA A MAGÁÉT


A játéknapon a Winnipeg mellett a Nashville Predators és a St. Louis Blues is bekerülhetett volna a playoffba, ám mindkét gárda kikapott. Az Arizona Coyotes viszont biztos nem juthat be, mivel vereséget szenvedett a vendég Los Angeles Kingstől, amelynek szlovén csatára, Anze Kopitar megszerezte 1000. pontját. A légiós a liga történetének 91. hokisa – és a negyedik Kings-játékos –, aki elérte a bűvös határt.

A Vegas Golden Knights hosszabbításban verte meg a Minnesota Wildot, Marc-André Fleury pedig megszerezte pályafutása 490. győzelmét, amellyel a kapusok örökrangsorában immár egyedül áll a harmadik helyen, s csak Martin Brodeur (691) és Patrick Roy (551) áll előtte.

NHL, ALAPSZAKASZ
Columbus Blue Jackets–Nashville Predators 4–2
New York Rangers–Washington Capitals 2–4
Ottawa Senators–Montreal Canadiens 5–1
Tampa Bay Lightning–Dallas Stars 6–2
Minnesota Wild–Vegas Golden Knights 2–3 – hosszabbítás után
St. Louis Blues–Anaheim Ducks 2–3 – szétlövés után
Calgary Flames–Winnipeg Jets 0–4
San Jose Sharks–Colorado Avalanche 3–2
Arizona Coyotes–Los Angeles Kings 2–4

(MTI)

Legfrissebb hírek

NHL: az Anaheim óriási csata végén lezárta a Washington győzelmi sorozatát

Amerikai sportok
4 órája

NHL: hat gólt kapott New Yorkban a ligaelső Colorado

Amerikai sportok
Tegnap, 7:36

NHL: a Mammoth Anaheimben, a Capitals San Josében ütött hét gólt

Amerikai sportok
2025.12.04. 08:35

Milánó 2026: az NHL elnöke aggódik a hokitorna miatt

Jégkorong
2025.12.03. 18:22

NHL: Ovecskin két gólpasszt adott a Los Angeles Kings ellen

Amerikai sportok
2025.12.03. 08:46

NHL: Toffoli-show San Joséban, kilencgólos meccsen nyert a Sharks

Amerikai sportok
2025.12.02. 08:10

NHL: háromgólos hátrányból fordított a Chicago

Amerikai sportok
2025.12.01. 07:55

NHL: hetet vágott az Avalanche és a Maple Leafs

Amerikai sportok
2025.11.30. 09:40
Ezek is érdekelhetik