NFL: Brady és Rodgers megőrült, egymást szívatják a nagy meccs előtt

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.05.27. 13:28
null
A két játékos kölcsönösen tiszteli a másikat, de most mégis egymást szívatják (Fotó: Getty Images)
Aaron Rodgers és Tom Brady. Kétségtelenül minden idők legjobb irányítói között vannak, most azonban nem amerikaifutball-pályán mérik össze erejüket – ettől, úgy néz ki, teljesen megőrültek.



Július 6-án ugyanis golfmeccsen találkoznak a felek, Rodgers partnere Bryson DeChambeau, Brady társa Phil Mickelson lesz, ők mind a ketten profi golfozók.


Az irányítók láthatóan várják az összecsapást, mind a ketten egymást szívatják a közösségi médiában. Brady leginkább azzal cukkolja a Packers játékosát, hogy a legutóbbi mérkőzésükön, az NFC-döntőben a csapata inkább mezőnygólt rúgott negyedik kísérletre az utolsó percekben, ennek köszönhetően a Buccaneers győzni tudott, s bejutott a Super Bowlba.


Rodgers ezzel ellentétben egyszerűen egy összevágott jelenetet tett közzé Twitteren – a Csillagok Háborúja szereplőinek feje van kicserélve a négy főszereplőjére – természetesen Brady a videó végén pórul jár.


Az Egyesült Államokban minden bizonnyal milliók követik majd az eseményt, hiszen a kábeltelevíziózás történetének legnézettebb golfeseménye volt a 2020-as Tiger Woods, Peyton Manning – Phil Mickelson, Tom Brady jótékonysági páros mérkőzés.


 

Legfrissebb hírek

Új golfpálya nyílik Debrecenben, Magyarország lehet a térség szakmai központja

Egyéb egyéni
2025.11.26. 14:57

Ifjabb Marvin Harrison remekelt, a Cardinals megverte Dallasban a Cowboyst – videó

Amerikai sportok
2025.11.04. 10:10

NFL: a Broncos két TD-s hátrányból felállva elvette a címvédő Eagles veretlenségét

Amerikai sportok
2025.10.05. 23:12

Pazar golfhétvége New Yorkban: Európa óriási csatában megőrizte a Ryder-kupát – videók

Egyéb egyéni
2025.09.29. 08:41

Történelmi siker: a magyar U19-es amerikaifutball-válogatott legyőzte Nagy-Britanniát!

Amerikai sportok
2025.09.14. 18:46

Golfkurzust indít a győri Széchenyi István Egyetem

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:04

Az osztrák ligában folytatja a Fehérvár Enthroners

Amerikai sportok
2025.09.09. 16:19

Amerikából jöttem: széteshet a Chiefs? AFC-szezonfelvezető Kovács Bálinttal

Amerikai sportok
2025.09.06. 12:53
Ezek is érdekelhetik