Eto’o duplázott, az Inter megvédte címét

Vágólapra másolva!
2011.05.29. 20:58
null
Eto'o kétszer is túljárt Sirigu eszén, az Inter legyőzte a Palermót (Fotó: Reuters)
Címkék
Az Internazionale 3–1-re legyőzte a Palermót az Olasz Kupa fináléjában, ezzel megvédte címét. A fekete-kékek Samuel Eto'o révén már a 27. percben megszerezték a vezetést, majd a kameruni csatár a 76. percben ismét betalált. A 88. percben Munoz révén szépített a Palermo, két perccel később a gólszerző kiállítása miatt emberhátrányba került a szicíliaiak, végül a 92. percben Diego Milito állította be a végeredményt.

A két klub ez idáig ötven tétmérkőzésen csapott össze egymással, és – nem meglepő módon – az Inter oldalára billen a mérleg: a fekete-kékek 27 győzelem és 18 döntetlen mellett csupán öt alkalommal maradtak alul a Palermóval szemben. A mai találkozó történelmi szempontból is nagy jelentőséggel bír Itáliában, hiszen 150 évvel ezelőtt jött létre az egységes Olaszország.

Rögtön az első percben vezetést szerezhetett volna a Palermo: tetszetős támadás végén Abel Hernández kapott remek labdát Pastorétól, majd mintegy 14 méterről az oldalhálóba bombázott. A mérkőzés első néhány percére a tapogatózó játék volt a jellemző, keresték a fogást a csapatok.

20 perc elteltével újabb két Palermo helyzetet jegyezhettünk fel: előbb Pastore kényszerítőzött Iliciccsel, végül előbbihez került a labda a tizenhatoson belül, azonban hosszan tolta meg azt, így Júlio César lecsapott rá. Két perccel később ismét az argentin játékos tüzelt kapura, lövése azonban elkerülte az Inter kapuját.

A 27. percben megtört a jég, és a fekete-kékek megszerezték a vezetést: Wesley Sneijder adott kitűnő labdát a bal oldalon Samuel Eto'o-nak, aki betört a Palermo tizenhatosán belülre, és mintegy hét méterről a kimozduló Sirigu mellett a bal alsóba helyezett higgadtan. 1–0

Samuel Eto'o 36. gólját szerezte ebben az idényben az Internazionale színeiben, ebből négyet az Olasz Kupában jegyzett.

Egy perccel később rögtön jöhetett volna a válasz is: Ilicic adott középre a jobb oldalról, a hosszú saroknál érkező Balzaretti bólintott, fejese azonban fölé szállt. A félidő hátralévő részében még egy Palermo-helyzetet jegyezhettünk fel, azonban gól ebből sem született, így egygólos milánói vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A fordulás után ismét a Palermo kezdett jobban, előbb Balzaretti veszélyeztetett, majd négy perccel később Abel Hernández próbálta meg bevenni Júlio César kapuját, a brazil kapus azonban remekül zárta a szöget, és hárította a kísérleteket.

A 76. percben aztán ismét a Sneijder, Eto'o kettős volt a főszereplő: a holland középpályás lecsapott egy eladott labdára a Palermo térfelén, majd remek helyzetfelismeréssel tálalt a kameruni csatár elé, aki tíz méterről higgadtan Sirigu lábai között a Palermo kapujába helyezett. 2–0

A 86. percben a két gólt előkészítő Sneijder célozta meg a bal felső sarkot, lövését azonban a Palermo kapusa nagy bravúrral hárította.

Két perccel később szépített a Palermo: egy bal oldali szögletet a hosszú saroknál szabadon érkező Munoz bólintott higgadtan az Inter hálójába. 2–1

Munoz azonban nem sokáig örülhetett góljának, két perccel azután ugyanis szabálytalankodott Marigával szemben, amiért kiállította Morganti játékvezető, így a Palermo tíz emberrel fejezte be a találkozót.

A 92. percben a csereként beállt Diego Milito döntötte el végleg a kupa sorsát: egy másik csereként beállt csatár, Goran Pandev szerzett labdát harcosan a Palermo térfelén, majd az alapvonal közeléből laposan centerezett, és a remekül érkező argentin a kapu közepébe gurított, ezzel beállította a végeredményt. 3–1

Az Internazionale 1939, 1978, 1982, 2005, 2006 és 2010 után hetedszer hódította el a trófeát. A szicíliai gárda pedig 1974-et és 1979-et követően harmadik fináléját is elbukta a sorozatban.

INTERNAZIONALE–PALERMO 3–1
OLASZ KUPA, DÖNTŐ
INTERNAZIONALE–PALERMO 3–1 (1–0)
Róma, Stadio Olimpico. V: Morganti
Inter: Júlio César – Nagatomo, Ranocchia, Chivu, Lúcio – J. Zanetti, Thiago Motta (Mariga 83.), Sneijder (Milito 87.), Sztankovics – Eto’o, Pazzini (Pandev 61.). Vezetőedző: Leonardo
Palermo: Sirigu – Cassani, Munoz, Goian (Carrozzieri 24.), Balzaretti – Acquah (Miccoli 55.), Migliaccio, Nocerino – Pastore, Ilicic – Abel Hernández. Vezetőedző: Delio Rossi
Gólszerző: Eto'o (27., 76.), Milito (92.), ill. Munoz (88.)
Sárga lap: Acquah (26.), Munoz (53.), Carrozzieri (69.)
Kiállítva: Munoz (90.)
EURÓPAI BAJNOKOK ÉS KUPAGYŐZTESEK, 2010–2011
Ország Bajnokcsapat Kupagyőztes
Albánia Skënderbeu
KF Tirana
Andorra FC Santa Colomá Sant Juliá
Anglia Manchester United
Manchester City
Ausztria Sturm Graz
Ried
Azerbajdzsán Neftci Baki
Khazar Lankaran
Belgium Racing Genk
Standard Liege
Bosznia-Hercegovina Borac Banja Luka
Zeljeznicar
Bulgária Liteksz CSZKA Szófia
Ciprus APOEL
Omonia Nicosia
Csehország Plzen Mladá Boleslav
Dánia FC Köbenhavn
Nordsjaelland
Észak-Írország Linfield
Linfield
Észtország Flora* Flora
Fehéroroszország BATE Boriszov* Gomel
Feröer HB Tórshavn* EB/Streymur*
Finnország HJK Helsinki * TPS Turku*
Franciaország Lille
Lille
Görögország Olympiakosz
AEK Athén
Grúzia Zesztafoni
FC Gagra
Hollandia Ajax
Twente
Horvátország Dinamo Zagreb
Dinamo Zagreb
Írország Shamrock Rovers* Sligo Rovers*
Izland Breidablik* FH*
Izrael Maccabi Haifa
Hapoel Tel-Aviv
Kazahsztán Tobol Kosztanaj* Lokomotiv Asztana*
Lengyelország Wisla Kraków
Legia
Lettország Skonto Riga*
Ventspils
Liechtenstein FC Vaduz
Litvánia Ekranas*
Ekranas
Luxemburg Dudelange
máj. 29.
Macedónia Skendija
Metalurg Szkopje
Magyarország Videoton
Kecskeméti TE-Ereco
Málta Valletta FC
Floriana
Moldova Dacia Chisinau
Iskra-Stal
Montenegró Mogren Rudar
Németország Borussia Dortmund
Schalke
Norvégia Rosenborg* Strömsgodset*
Olaszország Milan Internazionale
Oroszország Zenit* CSZKA Moszkva
Örményország Pjunyik* Mika
Portugália Porto
Porto
Románia Otelul Galati
Steaua Bucuresti
San Marino Tre Fiori
AC Juvenes-Dogana
Skócia Rangers
Celtic
Spanyolország Barcelona
Real Madrid
Svájc Basel
Sion
Svédország Malmö* Helsingborg*
Szerbia Partizan Partizan
Szlovákia Slovan Bratislava
Slovan Bratislava
Szlovénia NK Maribor Domzale
Törökország Fenerbahce
Besiktas
Ukrajna Sahtar Doneck
Sahtar Doneck
Wales Bangor City
Llanelli
PERCRŐL PERCRE
95. perc: Véget ért a találkozó! Az Internazionale 3–1-re legyőzte a Palermót, ezzel megvédte címét. Leonardo első trófeáját szerezte a fekete-kékekkel.
92. perc: Pandev szerzett labdát nagyon harcosan a bal oldalon, majd az alapvonalról gurított középre, ahol a remek ütemben érkező Milito higgadtan a hálóba gurított. 3–1
90. perc: Munoz szabálytalankodott Marigával szemben, így gólja után egy perccel piros lapot kapott.
88. perc: Egy bal oldali szögletet a hosszú saroknál szabadon érkező Munoz bólintott higgadtan az Inter hálójába, ezzel szépített a Palermo! 2–1
87. perc: Sneijder helyett Diego Milito lépett pályára.
86. perc: Sneijder veszélyeztett, egy eladott labda után mintegy 20 méterről célozta meg a bal felső sarkot, Sirigu pedig a levegőben úszva hárított.
83. perc: Ismét cserélt Leonardo: Mariga lépett pályára Thiago Motta helyett.
76. perc: labdát veszített a Palermo saját térfelén, melyre Sneijder csapott le, és remekül észrevette a jobb oldalon kilépő Eto'o-t, majd szenzációsan tálalt elé, a kameruni csatár pedig teljesen üresen vihette a labdát, és mintegy tíz méterről a kimozduló Sirigu lábai között a jobb alsóba helyezett. 2–0
75. perc: Tetszetős Palermo-támadás végén Balzaretti kapott labdát a bal oldalon, majd betört középre, és senkitől sem zavartatva lőtt kapura mintegy 20 méterről, César azonban hárított.
Samuel Eto'o a bajnokságban és az Olasz Kupában hat gólt szerzett öt mérkőzésen a Palermo ellen.
70. perc: Abel Hernández kapott labdát a tizenhatoson belülre, és mintegy tizennégy méterről állítgatás nélkül lőtt – méterekkel mellé.
69. perc: Carrozzieri kapott sárgát, miután elsodorta Eto'o-t.
66. perc: Abel Hernández tört be az Inter tizenhatosán belülre Pastore átadása után, majd egy remek csellel elküldte Ranocchiát, végül Chivu gyönyörű becsúszó szereléssel parancsolt megálljt neki.
65. perc: Újabb hatalmas kavarodás alakult ki az Inter kapuja előtt, Cassani gurított vissza a jobb oldalról a tizenhatos vonalánál érkező Miccoli elé, akinek lövését blokkoltál az Inter védői, majd kisebb fejetlenség után végül felszabadult a milánóiak kapuja.
61. perc: Először cserélt a mérkőzésen az Inter: Goran Pandev lépett pályára Pazzini helyett.
59. perc: Bal oldali beadás után Miccoli fejelt kapura mintegy hét méterről, Júlio César bravúrral hárította a jobb sarokba tartó kísérletet.
Morganti 22 mérkőzést vezetett eddig az Internek, a milánói gárdának jól ment a játék mikor ő fújta a sípot: 15 győzelmet aratott és egy döntetlen mellett hat vereséget szenvedett.
55. perc: Fabrizio Miccoli lépett pályára Acquah helyett.
54. perc: Javier Zanetti job oldali beadását Acquah fejelte föl a levegőbe a tizenhatoson belül, Sirigu azonban uralta a légteret, és lehúzta a labdát.
53. perc: Munoz kapott sárga lapot, miután szabálytalankodott Eto'o-val szemben.
52. perc: Ismét Pastore ugratta ki remekül Hernándezt, César azonban remekül élt együtt a játékkalés megszerezte a labdát.

50.perc: Lúcio szabálytalankodott a bal oldalon Nocerinóval szemben, szabadrúgással jöhetett a Palermo. Pastore középre adott labdáját Júlio César húzta le.

48. perc: Pastore hagyott maga mögött négy Inter-játékost is, majd remekül ugratta ki Abel Hernándezt, azonban mielőtt lőtt volna a támadó, beérték és szerelték.
46. perc: Rögtön támadásba lendült a Palermo: tetszetős bal oldali támadás után Balzaretti elé került a labda, aki estében lőtt kapura mintegy tíz méterről, Césarnak azonban nem okozott gondot.
46. perc: Elkezdődött a második félidő.
45+2. perc: Lúcio ápolása miatt közel egy percet állt a játék, majd Morganti úgy döntött, véget vet az első játékrésznek. Samuel Eto'o góljával 1–0-ra vezet az Internazionale egy félidőnyi játék után.
45. perc: 1 perc hosszabbítást mutatott a negyedik számú játékvezető.
44. perc: Abel Hernández elé pattant a labda szerencsésen, aki mintegy 13 méterről lőtt kapura, kísérlete azonban gyengére sikeredett, így Júlio César biztos kézzel hárított.
42. perc: Ilicic tört be az Inter tizenhatosán belülre, ahol Ranocchia állította meg. A Palermo-játékosok büntetőt reklamáltak, a játékvezető sípja azonban néma maradt.
Samuel Eto'o minden sorozatot összevetve 36 gólt szerzett eddig ebben az idényben, ebből négyet az Olasz Kupában.
40. perc: Visszavettek a csapatok, gyakran áll a játék szabálytalanságok és lesállások miatt.
A 32 is bűvös szám a Palermo történetében: a 2004–2005-ös szezonban, amikor a gárda visszatért az élvonalba, épp 32 év telt el az előző első osztályú szereplés óta (1972–1973). Kupadöntőt is 32 év után játszhat most a Palermo, legutóbb 1979-ben jutott a fináléig a szicíliai csapat.
32. perc: Óriási tűzijáték alakult ki az Inter kapuja előtt egy bal oldali beadást követően, végül azonban mégis tisztázni tudtak a fekete-kékek.
31. perc: Sneijder végezhetett el szabadrúgást mintegy 23 méterről a bal oldalon, lövése azonban elkerülte a Palermo kapuját.
A május 29. különleges dátum a Palermo életében: 2004-ben 3–1-re legyőzték a Triestinát, így 32 év távollét után a gárda visszatért az élvonalba. 2005-ben pedig a bajnokság záró fordulójában 3–3-s döntetlent értek el a Lazio ellen, ezzel a szicíliai klub története során először kvalifikálta magát az UEFA-kupába, ugyanis hatodik helyen végzett a bajnokságban.
28. perc: Rögtön jöhtett volna a válasz is: Ilicic adott középre a jobb oldalról, a hosszú saroknál érkező Balzaretti bólintott, fejese azonban fölé szállt.
27. perc: Vezet az Internazionale! Sneijder adott kitűnő labdát a bal oldalon Eto'o-nak, aki betört a Palermo tizenhatosán belülre, és mintegy hét méterről a kimozduló Sirigu mellett a bal alsóba helyezett higgadtan. 1–0
26. perc: Acquah megkapta a mérkőzés első sárgáját.
24. perc: Goian mégsem tudta folytatni a játékot, helyére Carrozzieri állt.
22. perc: Goian visszatért a pályára kisebb ápolás után, ezalatt Wesley Sneijder is ápolást kért, de ő is visszaállt.
21. perc: Goian úgy néz ki, megsérült, Delio Rossi pedig elküldte melegíteni az utolsó Palermo-meccsére készülő Fabrizio Miccolit.
20. perc: Ismét Pastore kísérletezett, ezúttal mintegy 16 méterről tüzelt, azonban lövése fölé szállt.
18. perc: Pastore kényszerítőzött Iliciccsel, végül előbbihez került a labda a tizenhatoson belül, azonban hosszan tolta meg azt, így Júlio César lecsapott rá.
15. perc: Pazzini kapott remek labdát a Palermo tizenhatosánál, azonban nem tudta megszelídíteni azt, Sirigu pedig magabiztos jött ki kapujából és megszerezte a játékszert.
A bajnokságban az Internazionale oda-vissza megverte a Palermót, Pazzini kétszer volt eredményes, míg Eto'o háromszor talált a hálóba.
8. perc: Egyelőre tapogatóznak a csapatok, Abel Hernández helyzetén kívül nem volt komolyabb helyzet a mérkőzésen.
Az Inter eddig hat alkalommal nyerte meg az Olasz Kupát, míg a Palermo mindössze két elvesztett fináléval „büszkélkedhet”.
1. perc: Abel Hernández kapott remek labdát Pastorétól, majd mintegy 14 méterről az oldalhálóba bombázott.
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés! A címvédő Internazionale indította útjára a labdát.
Köszöntjük kedves olvasóinkat. Hamarosan kezdetét veszi az Intenazionale–Palermo Olasz Kupa-döntő.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik