Rendkívül jó Újpest, bőség Debrecenben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.16. 17:28
null
Edzésben az Újpest „rendkívül jó” kerete – Vignjevics szavaival élve (Fotó: ujpestfc.hu)
Nebojsa Vignjevics vezetőedző szerint az Újpestnek most rendkívül jó a kerete és a DVSC-nél is találunk olyan posztokat, amelyeken kimondottan nagy verseny várható a csapatba kerülésért. De vajon ez mire lesz elég a bajnokságban, és mit eredményezhet Pakson az állandóság? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk NB I-es felvezető sorozatunk harmadik részében.

 

NB I-es felvezetés, első rész (Békéscsaba, Vasas, Haladás): Most aztán megmutathatják a Vasas ígéretei és a csabai légiósok!
NB I-es felvezetés, második rész (Honvéd, PAFC, DVTK):
Mikor lehet bajnok a Puskás AFC? Akadémisták vizsgája Kispesten

ÚJPEST FC: FÉL ÉV ALATT HUSZONNÉGY GÓL „TÁVOZOTT” – RADÓ VISZONT NEM ÉRKEZETT

Az Újpest az előző szezonban már megmutatta, hogy képes felvenni a versenyt a legerősebb riválisokkal is. A tabellán előtte végző csapatok közül az ősszel legyűrte a Ferencvárost és a Debrecent is, oda-vissza megverte az MTK-t, míg az idény végén hetes győzelmi sorozatot épített fel. Az utolsó hét fordulóban kifejezetten jól és gólerősen futballozott a gárda – e hét meccsen többször volt eredményes (21), mint a megelőző huszonhárom fordulóban (19) –, és úgy tűnt, hogy ha sikerül azt a csapatot egyben tartani, mellette még néhány minőségi labdarúgót igazolni, akkor az Újpest az új idényben merészebb terveket is szövögethet.

Az MLSZ új „légiósszabályzata” azonban keresztülhúzta a számításokat, a központi bevételek jókora részéből ugyanis csak azok a sportszervezetek részesülhetnek, amelyek kevés légióst alkalmaznak. Érthetően egyik klub – így az Újpest – sem szívesen mond le százmilliós nagyságrendű összegekről, ezért a lila-fehérek is alkalmazkodtak a szövetség új szabályrendszeréhez. Ami viszont azt jelenti, hogy nem tartották egyben a tavaszi keretet: sok légióst elengedtek a nyáron, így gyakorlatilag újból kell kezdeniük a csapatépítést.

Az előző évad végén a jól szereplő együttes keretében alig találtunk magyar labdarúgót (a két kapus, Balajcza és Banai mellett a mezőnyjátékosok között Litauszkit, Forrót, Baloghot, Nagy Gábort, valamint a sérült Vadászt és Kabátot), ha akkor is létezett volna az szabály, hogy csak három légiós szerepelhet a kezdő tizenegyben, az Újpest nem tudott volna kiállni a meccseire. A mostani kiírásban ezzel nem lehet probléma, hiszen a belga Kylian Hazard kivételével eddig csak magyar labdarúgókat szerződtettek a lilák, így most már elegendő hazai nevelésű futballistájuk van. A nagy kérdés csak az – ami az előző idény egyes szakaszaiban is aktuális volt –, hogy ki szerez gólt az újpestiek közül.

A 2014–2015-ös bajnokságban negyven gólt ért el az Újpest, és így festett a csapat házi góllistája: 6 gólos: Simon Krisztián. 5 gólos: Nemanja Andrics. 4 gólos: Kim Ojo, Filip Sztaniszavljevics. 3 gólos: Jonathan Heris, Mihailo Perovics, Asmir Suljic, Dusan Vasziljevics. 2 gólos: Balogh Balázs, Enisz Bardhi, Litauszki Róbert, Loic Nego – plusz a felcsúti Renato Kelic öngólja.

SZAVAZÁS

Ön szerint hányadik helyen zárja a szezont az Újpest?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A gólvadászok közül Simon még a téli szünetben (1860 München), Vasziljevics a tavaszi szezon közben, míg Andrics, Ojo, Sztaniszavljevics és Nego a nyári átigazolási időszakban távozott Újpestről, ők hatan összesen huszonnégy gólt szereztek – a csapat találatainak hatvan százalékát… Nem csoda, hogy a nyáron égen-földön gólerős csatárt kerestek az újpestiek, és meg is találták, ám a kiszemelt Radó Andrásért hiába nyúltak volna mélyen a zsebükbe, a Ferencváros elhappolta előlük a szombathelyi támadót (ráadásul a Fradi most azzal „hergeli” az Újpest-szurkolókat, hogy megszerezné a lila-fehér szimpatizánsok egyik kedvencét, Asmir Suljicot is…).

Az újpestiek így továbbra is gólérzékeny támadót keresnek. Az átigazolási időszak augusztus végéig tart, nem véletlenül nyilatkozták a vezetők, hogy a keret még nem végleges. Nebojsa Vignjevics viszont a most rendelkezésére álló játékosokkal is elégedett, a vezetőedző azt mondta, hogy ha nem csatlakoznának újabb labdarúgók, akkor is „rendkívül jónak” tartaná a keretet.

A távozók közül egyébként a legnagyobb veszteség Loic Nego, aki az utóbbi idők egyik legjobb szélső védője volt a magyar élvonalban, ráadásul jobb oldali támadó középpályásként is remekül teljesített. Nemanja Andrics is eredményesen futballozott, Filip Sztaniszavljevics küzdeni akarása volt dicsérhető, és az idény végére már Kim Ojo is kezdett futballistára emlékeztetni. Nem lesz egyszerű pótolni őket, ráadásul mindannyian nagyobb rutinnal rendelkeznek, mint a nyáron érkezők többsége.

Merthogy a diósdi kölcsönből visszatérő Gubacsi Zoltán, az U21-es csapatból felkerülő Tóth Patrik és a Sporting Kansas Citytől hazatérő Sallói Dávid még egyetlen bajnokit sem játszott az NB I-ben (igaz ez az állítás a fiatalon külföldre kikerülő Filkor Attilára és a Belgiumból most igazolt Kylian Hazard-ra is), a Pécsről érkező Pávkovics Bence egyszer, az MTK-tól kölcsönvett Cseke Benjámin négyszer lépett pályára az élvonalban – mellettük tehát nem a rutin, hanem a fiatalos hév és a bizonyítási vágy szólhat.

Nehéz válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen erős lesz ebben az idényben az Újpest. Bár a hivatalos cél a dobogós helyek valamelyikének megszerzése, nem vállalunk nagy kockázatot azzal, ha azt jósoljuk: ezúttal sem a bajnoki címért harcol a csapat (ha mégis így lesz, természetesen megkövetjük a lila-fehéreket). Sőt akadnak olyan borúlátóbb szurkolók, akik attól tartanak, hogy inkább a kiesés ellen küzdenek majd a kedvenceik, semmint a jó helyezésekért. A felkészülési mérkőzésekből mindenesetre messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, bár az dicséretes, hogy a belga bajnok Gentet 1–0-ra legyőzték a IV. kerületiek. Más kérdés, hogy a gólszerző – Nego – már nincs is Újpesten…

A Megyeri úton az őszi szezon második felében kezdődik el a Szusza Ferenc Stadion rekonstrukciója, az Újpestnek több klubbal is sikerült megállapodnia a pályaválasztói jog felcseréléséről, így a bajnokság első részében jóval többször játszik otthon a gárda, mint idegenben.

AZ ÚJPEST FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete: június 11.
Edzőtábor: Belgium (Sint-Truiden), június 29–július 11.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 20.: Újpest–UTE U21 2–1 (Bicsanin, Nagy G.)
Június 27.: Újpest–Békéscsaba 1–2 (Heris)
Július 1.: Gent (belga)–Újpest 0–1 (Nego)
Július 4.:Sint-Truiden (belga)–Újpest 2–2 (K. Hazard, Sallói D.)
Július 10.: Oostende (belga)–Újpest 2–1 (Jounes)
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL

Érkezők:Filkor Attila (AC Milan, legutóbb kölcsönben Avellino – Olaszország, szabadon igazolhatóként), Kylian Hazard (belga, Zulte Waregem – Belgium), Kálnoki Kis Dávid (MTK, szabadon igazolhatóként), Kovács Zoltán (Dinamo Bucuresti – Románia, szabadon igazolhatóként), Mohl Dávid (PMFC), Windecker József (Győri ETO, szabadon igazolhatóként). Amatőr szerződést kötött: Pávkovics Bence (PMFC), Sallói Dániel (Sporting Kansas City utánpótlás – Egyesült Államok)

Kölcsönbe érkezők: Cseke Benjámin (MTK)

Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán (Diósd), Holdampf Gergő (Soproni VSE, ?), Rodrigo Rojo (uruguayi, Sint-Truiden – Belgium, ?),

Az utánpótlásból felkerültek: Tóth Patrik

Kiszemeltek: Csiki Norbert (MTK, szabadon igazolható)
Távozók: Berat Ahmeti (albán-koszovói, szabadon igazolható), Darwin Andrade (kolumbiai, Standard Liege – Belgium, kölcsön után végleg), Szandro Cvejba (orosz), Nagy János (siófoki kölcsön után szabadon igazolható), Filip Sztaniszavljevics (szerb, Plataniasz – Görögország, szabadon igazolhatóként), Dusan Vasziljevics (szerb, SC Ritzing – Ausztria, szabadon igazolhatóként), Toricska Rajmond (nagykőrösi kölcsön után szabadon igazolható), Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Nemanja Andrics (szerb, Győri ETO, szabadon igazolható), Hudák Dávid (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia), Loic Nego (francia, Charlton Athletic – Anglia), Kim Ojo (nigériai, KRC Genk – Belgium)
Távozhatnak: Aaron Addo (ghánai), Balogh Balázs (érdeklődnek iránta: külföld), Holdampf Gergő (legutóbb Sopron – kölcsönbe), Rodrigo Rojo (uruguayi, legutóbb kölcsönben Sint-Truiden – Belgium), Asmir Suljic (bosnyák, érdeklődnek iránta: külföld)

 

PAKSI FC: NAGY VÁLTOZÁSOK NÉLKÜL TOVÁBB A KIKÖVEZETT ÚTON

Kiváló szezont tudhat maga mögött a Paksi FC, a Tolna megyeiek a legutóbbi NB I-es szezonban az ötödik helyen végeztek (ez a klub történetének második legjobb eredménye), megelőzve olyan klubokat is, mint a nagyobb költségvetésből gazdálkodó Újpest vagy Diósgyőr. ez az eredmény azt példázza, hogy a csak magyar játékosokra épülő paksi modell továbbra is működőképes. Ennek megfelelően nagy változásokra nem is lehetett számítani náluk. Csertői Aurél munkájával már szezon közben is elégedettek voltak a vezetők, így szerződését áprilisban 2018 nyaráig meghosszabbították.

SZAVAZÁS

Ön szerint hányadik helyen zárja a szezont a Paks?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A szakmai stáb tehát adott volt, a nyári felkészülés előtt már csak az volt kérdéses, hogy mennyire sikerül egyben tartani a keretet. A legpiacképesebb labdarúgók megtartása nehéz feledatnak ígérkezett, mivel a Paks nem tud versenyezni a sokkal nagyobb költségvetésből gazdálkodó klubokkal.

Csapatok sora szerette volna például Könyves Norbertet magához csábítani. A legutóbbi bajnokságban huszonkét bajnoki mérkőzésen tíz gólt szerző támadó az újonc Vasast választotta, bár sokáig nem lehetett tudni, hogy már ezen a nyáron, vagy csak januárban megy új klubjához. Hosszú huzavona után a Paks hivatalos oldalán jelentette be, hogy a legutóbbi házi gólkirály az ősszel még a csapatnál marad.

Könyves tehát nem költözött, nem úgy, mint Haraszti Zsolt. A fiatal szélső a bajnokesélyes Ferencvároshoz igazolt, és a Videoton után újabb nagy csapatnál próbál szerencsét.

Sikerült viszont megszerezni a licencproblémák miatt az élvonaltól búcsúzó Pécsi MFC két játékosát, Fröhlich Rolandot és Kővári Róbertet, ők a jövőt jelenthetik a paksiaknál. Emellett érkezett Papp Kristóf Gyirmótról, a Németországot is megjárt utánpótlás válogatott kapus, Székely György az NB III-as Újbudától, és Szakály Dénes a Puskás Akadémia FC-től.

A sorsolás is kegyes Csertői Aurél csapatához, hiszen a paksiak az első fordulókban nem találkoznak kimondottan bajnokesélyes ellenfelekkel. Bár a nyitó forduló nem ígérkezik könnyű feladatnak Újpesten (igaz, az előző öt Újpest–Paks bajnokit a vendégek nyerték), utána fogadják az újonc Békéscsabát, és utaznak Felcsútra, majd a 4. fordulóban a Budapest Honvédot látják vendégül.

Pakson tehát joggal reménykedhetnek a jó rajtban, és ez akkor is igaz, ha a nyári felkészülési mérkőzéseken a hat találkozóból mindössze egyet nyert meg a gárda, azt viszont a skót első osztályú Dundee FC ellen. Emellett négy döntetlen és egy vereség a mérlege PFC-nek – mivel Csertői Aurél csapatai általában nagy hangsúlyt fektetnek a biztos védekezésre, így nem is olyan meglepő ez az eredménysor.

A PAKSI FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete: június 22.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 25., Telki: Paksi FC–Apollon Limassol (ciprusi) 1–1 (Bor)
Június 27., Bozsik-stadion: Bp. Honvéd–Paksi FC 1–1 (Bartha)
Július 1., Eszék: NK Osijek (horvát)–Paksi FC 3–0
Július 4., Kapronca: Slaven Koprivnica (horvát)–Paksi FC 0–0
Július 8.: Paksi FC–SZTK 1–1 (Balázs – 11-esből)
Július 11., Telki: Paksi FC–Dundee FC (skót) 1–0 (Hahn)
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL

Érkezők: Fröhlich Roland (PMFC), Kővári Róbert (PMFC), Papp Kristóf (Gyirmót), Szakály Dénes (PAFC), Székely György (Újbuda)
Kölcsönbe érkezők: Asztalos Dávid (MTK)

Kölcsönből visszatérők: Csoknyai Balázs (Bölcske, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:

Távozók: Haraszti Zsolt (FTC), Könyves Norbert (Vasas – csak 2016. január 1-től), Nagy István (Szolnok, kölcsön után végleg), Simon András (Gyirmót – szabadon igazolhatóként), Tóth Dániel (szolnoki kölcsön után Nyíregyháza?)

Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Szemerédi Norbert (Bp. Honvéd)

Távozhatnak: Máté Roland, Szekszárdi Tamás, Tamási Zsolt

DVSC: A BŐSÉG ZAVARA

A legutóbbi idényt a negyedik helyen záró, csütörtökön az El-selejtezőben Rigában vendégszereplő DVSC-Teva játékoskeretében hatalmas változások nem történtek, két posztra mégis érdemes külön kitérni.

A hajdúságiak két kapust szerződtettek a nyári átigazolási időszakban, Balogh Jánost és Bozidar Radosevicet, s mivel Nenad Novakovics és Verpecz István is a keret tagja, nagy kérdés, ki lesz a Lokinál az első számú választás. És akkor a húszéves Slakta Balázsról még nem is beszéltünk.

SZAVAZÁS

Ön szerint hányadik helyen zárja a szezont a DVSC-Teva?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A szakmai stáb az érműtéten áteső Novakovics játékára hosszú ideig nem számíthat, valamint a Nyíregyházáról visszatérő Balogh sem egészséges, így jelenleg Radosevic és Verpecz küzd a csapatba kerülésért, de az idő múlásával ez változhat.

Nagy csata várható a csapatba kerülésért támadóposzton is. A 19 esztendős Balogh Norbert az előző szezon második felében már rendszeresen játéklehetőséget kapott Kondás Elemér vezetőedzőtől (15 bajnokin két gólig jutott), az új idényben azonban több riválisa lesz az eddigiekhez képest.

A 35. születésnapját augusztusban ünneplő Ibrahima Sidibe hosszabbított a DVSC-vel, amely szerződtette Geoffrey Castilliont, az Ajax korábbi csatárát, aki legutóbb Romániában játszott. A három támadóban közös, hogy több mint 190 centiméter magasak, és hasonló játékstílust képviselnek. Vajon szükség van-e ilyen sok robusztus csatárra? Mindannyian elégedettek lesznek-e a kapott játékpercekkel?

SZAVAZÁS

Tippeljen, hogy ki lesz a bajnok!

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A vezetőség ráadásul a 187 centis Adamo Coulibalyval is tárgyal, aki 2009 és 2013 között kétszer lett az NB I gólkirálya a DVSC játékosaként. A francia élvonalból kieső Lenstól távozó csatár biztosan nem a kispadra érkezne. A felsoroltakon kívül még az MTK-tól szerződtetett Horváth Zsolt, illetve Kulcsár Tamás, Tisza Tibor és Szécsi Márk is bevethető csatárposzton. A bőség zavara.

Távozott Selim Bouadla, aki a legutóbbi szezonban 19 bajnokin kapott lehetőséget, de csak egy gólt szerzett, és Wittrédi Dávid sem maradt a klub kötelékében.

A Loki a Ferencváros és a Mezőkövesd ellenében az első két felkészülési mérkőzését elveszítette, a montenegrói Szutjeszka Niksicsen azonban nagy nehezen, 3–2-es összesítéssel áthámozta magát az Európa-liga első selejtezőkörében – habár a háromgólos hazai győzelem után nem sokan számítottak izzasztó visszavágóra.

Az NB I-ben a dobogós helyek elérése reális célként lebeghet a DVSC játékosainak szeme előtt, arra csak később kapunk választ, hogy bele tudnak-e szólni a bajnoki címért folyó harcba.

A DEBRECENI VSC NYÁRI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete: június 15.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 25.: DVSC–Ferencváros 0–2
Június 28.:DVSC–Mezőkövesd 2–3 (Tisza 2)
*Július 2., El-selejtező, 1. forduló:DVSC–Szutjeszka Niksics (montenegrói) 3–0 (Mihelic, Brkovics, Sidibe)
Július 5.:DVSC–Békéscsaba II 5–0 (Horváth Zs. 2, Tisza 2, Sós)
*Július 9., Niksics, El-selejtező, 1. forduló: Szutjeszka Niksics (montenegrói)–DVSC 2–0
Július 12.: DVSC–FCM Baia Mare (Nagybánya; román II.) 3–1 (Castillion 2, Szécsi)
*Július 16., 18.00, Riga, El-selejtező, 2. forduló: Skonto Riga (lett)–DVSC
*Július 23., 17.00, El-selejtező, 2. forduló: DVSC–Skonto Riga (lett)
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-TEVÁNÁL

Érkezők: Balogh János (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Geoffrey Castillion (holland, Universitatea Cluj – Románia), Horváth Zsolt (MTK, szabadon igazolhatóként), Bozidar Radosevic (horvát, Balmazújváros, szabadon igazolhatóként), Szilvási Péter (Greuther Fürth – Németország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:Kertész Tamás (DVSC, ?), Kovács Ádám (Soproni VSE), Sigér Dávid (Balmazújváros), Szécsi Gergő (Kisvárda)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:Adamo Coulibaly (francia, Lens – Franciaország, szabadon igazolható)
Távozók: Selim Bouadla (francia-algériai, Académica Coimbra – Portugália, szabadon igazolhatóként), Króner Martin (ZTE, kölcsön után végleg), Wittrédi Dávid (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak:
LABDARÚGÓ NB I, 1. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Július 18., szombat
18.00 Újpest FC–Paksi FC (Tv: M4)
Szabó Zsolt
18.00 DVTK–Vasas Solymosi Péter
18.00 MTK–Puskás Akadémia Andó-Szabó Sándor
20.30 Bp. Honvéd–Videoton FC (Tv: M4)
Vad II István
Július 19., vasárnap
18.00 Békéscsaba–DVSC-Teva Pintér Csaba
18.00 Haladás–Ferencváros (Tv: M4)
Kassai Viktor
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik