HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2015.07.15 14:33 Frissítve: 2015.07.15 16:09

Újpest: Vignjevics örül, hogy Radó nem jött – „a Haladás hitegetett”

Az Újpest FC labdarúgócsapata szezonnyitó sajtótájékoztatót tartott, melyen Gyarmati Eszter ügyvezető, Nebojsa Vignjevics vezetőedző és az együttes új játékosai válaszoltak az újságírók kérdéseire.

HIRDETÉS
Az NB I-es nyitány előtt bemutatta új játékosait az Újpest (Fotó: Földi Imre)

Gyarmati Eszter ügyvezető a nyári átigazolásokkal kezdte a sajtótájékoztatót. Elmondta, hogy a nyáron az MLSZ új irányvonalát követve igyekeztek megerősíteni a csapatot – így többségében magyar játékosokat szerződtettek –, ugyanakkor az átigazolási időszak nem fejeződött be, augusztus 31-ig még várhatók további erősítések.

A sportvezető néhány szóban beszélt az utánpótláscsapatok előtt álló kihívásokról, és kitért a stadionfelújításra. Elhangzott, hogy október végéig hazai pályán szerepel majd az Újpest, ezért a Békéscsaba és Honvéd elleni bajnoki pályaválasztói jogát felcserélték. Októberben kezdődik a felújítás, ami februárban befejeződik, így tavasszal már újra játszhat a Szusza-stadionban az együttes.

Nebojsa Vignjevics vezetőedző arról beszélt, hogy a keretben történt sok változás új kihívásokat jelent számára is, ugyanakkor nagyon elégedett a labdarúgók eddigi munkájával, hozzáállásával. Ugyanakkor a szakember is hangsúlyozta, várható még új futballista érkezése.

A csapatkapitány Balajcza Szabolcs azt emelte ki, hogy a friss szerzemények új versenyhelyzetet teremtenek a csapatnál, ami hozzásegítheti a klubot a célok eléréséhez.

„A nevem nem véletlenül Hazard" – kezdte a bemutatkozását az egyik új szerzemény, Eden Hazard öccse, Kylian Hazard. A támadó egy szójátékkal is eljátszott, hiszen a neve jelentése franciául „véletlen", ugyanakkor ő azt hangsúlyozta, nem véletlenül került ide, szeretné bizonyítani a képességeit.

„Filkor Attilának hívnak. Tíz év után térek haza Olaszországból. Szeretném megköszönni a lehetőséget az Újpestnek, és szeretném bebizonyítani, hogy ide való vagyok" – fogalmazott a másik új érkező, az AC Milantól hazatérő középpályás. Filkor kérésünkre elmondta, a múlttal már nem kívánt foglalkozni, így nem beszélt arról, mennyire érzi elvesztegetettnek az itáliai éveket.

Az összes új játékos bemutatkozott, köztük a PMFC-től szerződtetett Pávkovics Bence is, utóbbi szerződtetése friss hír. Pécsről Mohl Dávidot is átigazolná még az Újpest, de ennek még adminisztratív akadályai vannak.

A sajtótájékoztatón azt is bejelentette a klub, hogy a jövőben az a cég lesz az Újpest ásványvízszállítója, amelyik a Real Madridnak is a hivatalos vízszállítója.

Ezt követően elérkezett a kérdések sora, először is a Radó András-ügy került szóba.

„Két héttel ezelőtt tárgyaltam Illés Bélával a Haladástól Radó András áráról. Ő megjelölte az árat, amit mi elfogadtunk, és elküldtük a szerződéstervezetet a klubnak, valamint Radó Andrással is megegyeztünk. Ezt követően folyamatosan hitegettek minket, különböző okokra hivatkozva nem küldték el az aláírt megállapodást, majd a sajtóból tudtam meg, hogy Radó András aláírt a Ferencvároshoz. Nagyon szomorúak vagyunk, hogy az adott szó ennyit ért" – fogalmazott ezzel kapcsolatban Gyarmati Eszter.

„Örülök, hogy Radó András nem került hozzánk, mert ha nálunk akarna játszani, akkor itt lenne. Ő oda került, ahová valószínűleg szeretett volna" – tette hozzá a témához a vezetőedző, Nebojsa Vignjevics.

„Ha érkezik még új futballista, az örömmel tölt el, de az sem jelent problémát, ha így marad a keret, mert ez egy rendkívül jó keret" – folytatta a szakember.

Gyarmati Eszter Asmir Suljic ügyét, a bosnyák középpályás lehetséges távozását nem kívánta kommentálni, csak azt hangsúlyozta, hogy bármi megtörténhet, még tart az átigazolási időszak.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL

Érkezők: Filkor Attila (AC Milan, legutóbb kölcsönben Avellino – Olaszország, szabadon igazolhatóként), Kylian Hazard (belga, Zulte Waregem – Belgium), Kálnoki Kis Dávid (MTK, szabadon igazolhatóként), Kovács Zoltán (Dinamo Bucuresti – Románia, szabadon igazolhatóként), Windecker József (Győri ETO, szabadon igazolhatóként). Amatőr szerződést kötött:  Pávkovics Bence (PMFC), Sallói Dániel (Sporting Kansas City utánpótlás – Egyesült Államok)

Kölcsönbe érkezők: Cseke Benjámin (MTK)

Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán (Diósd), Holdampf Gergő (Soproni VSE, ?), Rodrigo Rojo (uruguayi, Sint-Truiden – Belgium, ?),

Az utánpótlásból felkerültek: Tóth Patrik

Kiszemeltek: Csiki Norbert (MTK, szabadon igazolható), Mohl Dávid (PMFC)
Távozók: Berat Ahmeti (albán-koszovói, szabadon igazolható), Darwin Andrade (kolumbiai, Standard Liege – Belgium, kölcsön után végleg), Szandro Cvejba (orosz), , Nagy János (siófoki kölcsön után szabadon igazolható), Filip Sztaniszavljevics (szerb, Plataniasz – Görögország, szabadon igazolhatóként), Dusan Vasziljevics (szerb, SC Ritzing – Ausztria, szabadon igazolhatóként), Toricska Rajmond (nagykőrösi kölcsön után szabadon igazolható), Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Nemanja Andrics (szerb, Győri ETO, szabadon igazolható), Hudák Dávid (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia), Loic Nego (francia, Charlton Athletic – Anglia), Kim Ojo (nigériai, KRC Genk – Belgium)
Távozhatnak: Aaron Addo (ghánai), Balogh Balázs (érdeklődnek iránta: külföld), Holdampf Gergő (legutóbb Sopron – kölcsönbe), Rodrigo Rojo (uruguayi, legutóbb kölcsönben Sint-Truiden – Belgium), Asmir Suljic (bosnyák, érdeklődnek iránta: külföld)

 

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.22 14:07:52

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT, HATÁR DÁVID (közvetítés)

A Magyar Kupa főtáblájának első fordulójában kétgólos sikert aratott a Rebrov-csapat.

2018.09.22 08:55:20

Labdarúgó NB I PIETSCH TIBOR

Utoljára gyúlnak ki a fények a stadionban, amely Puskás Ferenc és Bozsik József otthona volt.

2018.09.21 23:32:59

Labdarúgó NB I CSERHÁTI ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Egy korszak zárul le a Honvéd történelmében.

2018.09.19 23:53:59

Labdarúgó NB I SINKOVICS GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Egyetlen szakember képviseli Magyarországon az állandóságot.

2018.09.19 08:01:52

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE

„Alig két hónapja vagyok itt, de a véleményem teljes mértékben megváltozott.”

HIRDETÉS
HIRDETÉS