Megvan Kemény Dénes vb-kerete, Vámos kimaradt

Vágólapra másolva!
2011.06.29. 12:31
null
A keret összeállításánál a sokoldalúság döntő szempont volt (Fotó: Szabó Miklós– archív)
Címkék
Kihirdette a sanghaji világbajnokságra utazó keretét Kemény Dénes, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Az eddig együtt készülők közül Vámos Márton, Baksa László, Bundschuh Erik és Török Béla nem utazik a vb-re – számolt be a válogatott hivatalos honlapja, a vlv.hu.

 

Vámos Márton a vb-re indulásig a csapattal marad, a másik három kimaradó játékos az Universiadéra készülő magyar főiskolás válogatotthoz csatlakozik. Indokolt esetben a technikai értekezletig, azaz két nappal az első vb-mérkőzés kezdete előttig változtatni lehet a csapat összetételén.

A hétvégi Vodafone-kupa mérkőzésein – amennyiben a sérülések elkerülik az együttest – már a világbajnokságra utazó keret szerepel.

„Minél jobban akarunk szerepelni, és ezt tartottam most helyesnek. A játékosok által mutatott teljesítmény mellett azt is mérlegeltem, s ez egyik-másik játékos esetében döntő volt, hogy az illető több poszton is szerepeltethető. Volt néhány kérdőjel, amit vasárnap dél óta tisztáztam magamban, ezután hoztam meg a döntést″ – mondta Kemény Dénes a keret összeállításáról a vlv.hu-nak.

A FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT VB-RE UTAZÓ KERETE
Kapusok: Nagy Viktor, Szécsi Zoltán
Mezőnyjátékosok: Biros Péter, Hárai Balázs, Gór-Nagy Miklós, Hosnyánszky Norbert, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Steinmetz Ádám, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Varga II Zsolt
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: újabb éremesélyek a kajak-kenu Eb-n, eldől az NBA bajnoki címe

Minden más foci
2 órája

Dobogót ért a kiemelkedő paksi támadójáték; Kinyílt a magyar éremzsák Racicében

E-újság
2 órája

A 40 éves Cazorla is gólt rúgott – az Oviedo feljutott a spanyol élvonalba

Spanyol labdarúgás
2 órája

Klub-vb: a hosszabbításban vitte be a döntő találatot az Inter

Klub-vb
3 órája

A spanyolok nem tudtak visszavágni az angoloknak, a címvédő jutott be az elődöntőbe az U21-es Eb-n

Minden más foci
3 órája

Válogatott emlékek – Jakus Barnabás publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Férfi vízilabda-válogatottunk három góllal kikapott a spanyoloktól Trapaniban

Vízilabda
4 órája

Tekvondó: hat kvóta és egy érem a verseci GP-selejtező nyitónapján

Utánpótlássport
5 órája
Ezek is érdekelhetik