Short track: közel 200 fiatal lépett jégre az ORV-n

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.10.01. 19:21
Címkék
Népes mezőnnyel zajlott a hét utolsó napjaiban a rövid pályás gyorskorcsolyázók ORV-je, amin a hazai fiatalok mellett számos külföldi induló is részt vett.

Ahogyan az oldalunk is beszámolt róla, hivatalosan is elkezdődött a rövid pályás gyorskorcsolyázók 2023/2024-es évada. Az utánpótlás (a felnőttekkel együtt) először a múlt hét végén, az országos bajnokságon állt jégre a nyári felkészülés után, a fiatalok pedig nem sokat pihentek, hiszen péntektől vasárnapig a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban bizonyíthatták a tudásukat, népes mezőnyben.

Összesen közel 200 korcsolyázó lépett jégre az eseményen, akik között szép számmal voltak a külföldi indulók.

Érkeztek nevezések – és ezzel együtt sportolók – többek mellett Szlovákiából, Romániából, sőt Litvániából is. A fiatalok minden korosztályban három távon csaptak össze

Számos nemzet versenyzői szerepeltek a budapesti ORV-n Forrás: MOKSZ

A lányok között a junior A elnevezésű, vagyis a legidősebb korosztályba tartozó litván Astrauskaite Gabija (17 éves) nyerte az összetettet, miután első, második és ötödik hellyel fejezte be a viadalt. Őt másodikként a junior B-s Tóth Liza (14) követi: a KSI versenyzője 500 méteren első, 1000-en harmadik lett, míg 1500-on kilencedikként végzett.

A fiúk között egyszerűbb volt a képlet: mindhárom említett távon ugyanaz lett az első három sorrendje, így a szlovén Komericki (18) három arany-, a litván Cech (16) három ezüst-, Sipos Dominik (18) pedig három bronzérmet ünnepelhetett. Nem meglepő módon az összetett végeredménye is ezt a sorrendet mutatta.

A viadalon a legfiatalabb korosztálytól, vagyis a junior F-től szerepeltek short trackesek, illetve váltóversenyeket is rendeztek; a teljes eredménysor ITT böngészhető.

(Kiemelt képünk forrása: MOKSZ)

Legfrissebb hírek

Humphries klasszikus döntőt nyert Littler ellen Leedsben

Egyéb egyéni
6 órája

Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás; Szűcs Kornél: A harmadosztályból is vezet út a válogatottba

E-újság
6 órája

Pénteki sportműsor: ETO FC Győr–Fehérvár FC az NB I-ben

Minden más foci
6 órája

A Chelsea megint legyőzte Tokmacékat és a Betisszel döntőzik a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
6 órája

Nyughatatlan nyugdíjas – Moncz Attila publicisztikája

Kosárlabda
6 órája

Négy magyar elődöntős a férfiaknál az öttusa-vk-viadalon

Egyéb egyéni
7 órája

Felavatták Földi Imre szobrát

Egyéb egyéni
7 órája

Elmaradt az újabb bodői villanás, El-döntős a Tottenham

Európa-liga
7 órája
Ezek is érdekelhetik